BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizapiac

A tegnap délután napvilágot látott tengerentúli munkanélküliségi adatok határozták meg a dollár árfolyamát, amely ezúttal a lejtmenetet jelentette. A 6,4 százalékos munkanélküliségi ráta egyébként kilencéves csúcsnak felel meg. Az elemzői várakozásoknál rosszabb adat feledtette azt a korábbi optimista hangulatot, miszerint a gazdasági fellendülésre rövidesen sor kerülhet. Ezeket a várakozásokat éppen a Fed múlt heti lépésével hozták összefüggésbe, az amerikai jegybank szerepét betöltő szervezet ugyanis az elmúlt héten kisebb mértékben vágott kamatot, mint azt többen várták volna.

A munkaerő-piaci adat hatására az eurónak sikerült kikecmeregnie a napi minimumáról, az 1,1435 dolláros szintről 1,1527-re tornázta fel magát, ami már csak 0,1 százalékos lemorzsolódást jelent az előző napi záróértékéhez képest. A dollár a jenhez képest is visszaesett, a korábbi 118,66-os szintről 118,08 jenre változott kurzusa, ami megegyezik a szerdai záróértékkel. A zöldhasú leértékelődött a többi valutával szemben is, így például a svájci frank esetében közel 0,1 százalékos csökkenést kellett elszenvednie.

A csütörtöki forgalom azonban mérsékelt maradt, ami a mai amerikai munkaszüneti napnak köszönhető - jegyezték meg a kereskedők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.