BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyetlen K&H-s dolgozó a felelős

A titkosszolgálati vizsgálat is talált a K&H Equitiesnél szabálysértésekre utaló bizonyítékot. A brókercég közleménye szerint ezek egyetlen befektetési tanácsadóhoz kötődnek, és nagyon kevés ügyfelet érintenek. Az ügy korábbi részletei azonban kiterjedtebb kapcsolatrendszerre engednek következtetni.

A Pannonplast-felvásárlással kapcsolatban folyó titkosszolgálati vizsgálat, az ügy egyik leágazásaként, a K&H Equitiesnél is talált szabálytalanságokat - erősítette meg a hírt Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár a Világgazdaság kérdésére. A terhelő adatokat az előírásoknak megfelelően továbbították a rendőrséghez. A vizsgálat feltehetően még hetekig eltart.

A K&H Equitiesnél időközben a tulajdonosok által folytatott belső vizsgálat újabb megállapításra jutott. E szerint "a szabálytalan ügyletek egy munkavállalóhoz, egy befektetési tanácsadóhoz kötődnek, és az ügyfelek nagyon szűk körét érintik". A brókercég közleményében azt is hangsúlyozza, hogy a feltárt szabálytalan befektetési tanácsadói ügyletekben esetlegesen érintett valamennyi ügyféllel már felvették a kapcsolatot, és igyekeznek ezen ügyleteket teljeskörűen tisztázni.

A K&H Equitiesnél a belső vizsgálat az Állami Autópálya-kezelő Rt. vádja nyomán indult meg. A sztrádatársaság öt hónap alatt összesen mintegy 13 milliárd forintot vitt a brókercég közvetítésével a tőkepiacra, amellyel a társaság könyvei szerint több mint félmilliárd forintos haszonra tettek szert. Így furcsának tűnhet, hogy egy ekkora vagyontömeg öt hónapon át tartó tranzakciósorozata valóban egy K&H Equities-alkalmazott szabálytalan és eltitkolt lépéseinek sora. Kérdéses ugyanis, mi motiválhatta a sorozatosan súlyos szabálysértéseket elkövető befektetési tanácsadót, hiszen a jelek szerint vagyoni kárt az ÁAK-nak nem okozott, sőt a brókercégnek bizományba adott vagyont a piaci átlaghozamot jóval meghaladó mértékben fialtatta. Az ÁAK és a K&H között időközben ismertté vált több személyes kapcsolat is (VG, július 4., 1. oldal).

A titkosszolgálat és a K&H belső vizsgálata által feltárt szabálytalanságok azonban külön kezelendők az ÁAK-ügylettől. A szakértők által legalábbis furcsának tartott félmilliárd forintos állampapír-tranzakció dokumentumain ugyanis szerepel a sztrádacég vezérigazgatójának kézjegye, így nem lehet szó e fent említett K&H-alkalmazott eltitkolt és súlyosan szabálytalan magánakciójáról. Kérdéses továbbá az is, hogy a gazdasági tárca miért tagadta korábban közleményben, hogy e félmilliárdos ügyleten kívül más tőkepiaci tranzakcióra is sor került, jóllehet az ÁAK elnöke lapunknak már 13 milliárd forintos összbefektetésről beszélt. Ezen összeg pedig a sztrádacég éves költségvetésének közel felét teszi ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.