Kevesebb hazai sörárpa termett
Az idei tavasziárpa-termés várhatóan csak 350-400 ezer tonna körüli lesz a szokásos 5-600 ezerrel szemben, és ennek is csak alig egyharmada alkalmas maláta gyártására. Normális körülmények között a tavaszi termés mintegy 50 százaléka üti meg a sörárpaminőséget, amely legfeljebb 11,5 százalék fehérjét tartalmazhat.
A magyarországi sörgyártók mintegy 100-150 ezer tonnás éves malátaszükségletét azonban így is fedezni tudja. Legfeljebb a minőség javítása végett kell majd igen alacsony fehérjetartalmú sörárpát kisebb menynyiségben külföldről beszerezni - közölték a vezető hazai malátagyártónál, a dunaújvárosi Albadomo Bt.-nél.
A szűkösebb kínálat ellenére egyelőre - az elmúlt háromévi emelkedés után - stagnálnak a hazai árak, a jobb minőségű sörárpához is a tavalyi ársáv felső határán, tonnánként 35 ezer forintért lehet hozzájutni a szabadpiacon. Ám az év elején a tavalyinál 5-10 százalékkal alacsonyabb áron, tonnánként 30-31 ezer forinton köthették le a feldolgozók a szükséges mennyiséget. Az összességében bő világpiaci - ezen belül nyugat-európai - kínálat miatt várhatóan a minőségi importárpa ára sem haladja meg a 120 euró körüli hazai szintet, csak a rárakodó, tonnánként 10-15 eurós szállítási költségek jelenthetnek többletbeszerzési költséget. A múlt idénybeli gyenge hozamhoz képest érezhetően nőhet Kanada és Ausztrália (ez utóbbié több mint kétszeresére) sörárpatermelése, de Nyugat-Európában is nagyobb lehet a kínálat az egyes német, francia és olasz termőkörzeteket sújtott aszálykárok ellenére. A világpiacon mértékadó winnipegi árutőzsdén, Kanadában, az első fél évben mintegy 25 százalékkal süllyedt a határidős jegyzési árszint, amiben a globálisan nagyobb kínálatról szóló előrejelzések mellett a kínai sörfogyasztás járvány miatti megtorpanásával kapcsolatos spekulációk komoly szerepet játszottak.
A hosszú távú keresleti kilátások mindazonáltal újra szilárdíthatják majd a világpiaci árakat, hiszen a következő nyolc évben mintegy 70 százalékkal bővülhet a sörárpa kereslete Kínában, a föld legnépesebb országában. Az ázsiai birodalomban ugyanis 2011-től várhatóan már évi 290-300 millió hektoliter sört fognak főzni, amely lényegesen meghaladná a ranglistavezető USA jelenlegi 235 millió hektó körüli kínálatát. Ám a gyorsan bővülő lakosságú Latin-Amerika sörárpaigénye is 50 százalékkal emelkedhet a jelzett időszakban.


