BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

K&H-visszaélések

Hatvan-hetven ügyfelet érintenek a K&H Equitiesnél a közelmúltban feltárt, öt évre visszanyúló visszaélések, a kárösszeg pedig elérheti a milliárdos nagyságrendet - derül ki Tóth András, az ügyben vizsgálatot folytató polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító politikai államtitkár közleményéből. A Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálata eredendően a Pannonplast-felvásárlás finanszírozását és érdekviszonyait hivatott vizsgálni, a brókercégnél lévő szabálytalanságra, sőt bűncselekményre csak az ügy mellékszálaként bukkantak.

A titkosszolgálat az eddigi adatok alapján különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt feljelentést tett az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságán Kulcsár Attila, a K&H Equities befektetési tanácsadási üzletágának igazgatója ellen. A szakember a gyanú alapján az ügyfélpénzek forgatásával elért hozamok egy részét saját céljaira használta.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a bókercég tulajdonosai (a belga KBC és a holland AMB Amro pénzintézet), valamint a titkosszolgálat által megismert adatok rávilágítanak: a K&H Equities a valóságosnál nagyságrendekkel magasabb jóváírt hozamról küldött értesítőt több vagyonkezelési megbízást adó ügyfelének. A károsultak között magánszemély és gazdálkodószervezet egyaránt van. A K&H közleményében nyomatékosította, hogy a brókercég, a bank, illetve a külföldi tulajdonosok minden jogos követelésnek eleget tesznek, amelyek a társaságnál a tulajdonosok által kezdeményezett belső vizsgálat során feltárt visszaélésekből származnak.

Az ügyben a K&H Equities szabálytalanságaival kapcsolatban elsőként panaszt tevő Állami Autópálya-kezelőt - Bodnár Zoltán cégelnök tájékoztatása alapján - nem érte kár. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.