BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi Tőzsdék

Ismét egyöntetű emelkedés mutatkozott a világ vezető tőzsdéin az elmúlt napok árfolyamvesztését követően.

Európában a DAX 2,81 százalékos korrekcióval 3234 pont fölé ugrott lapzártánkig, míg a CAC-40 2,19 százalékot adott értékéhez, elérve a 3079 pontot. Az FTSE 100 1,08 százalékos emelkedést könyvelhetett el, és így 6 ponttal ismét átlépte a 4000 pontos küszöböt. A mozgósítóerő ismét a technológiai szektorból érkezett: a májusi adatok szerint a csipeladás a világban közel tíz százalékkal növekedett, ami a Philips kurzusát tegnap 3,4, az Infineonét pedig 8,1 százalékkal emelte meg. S a Siemens is 3,5 százalékkal drágult. Szintén képesek voltak túltenni magukat a tegnapi amerikai adatok nyomán kialakult pesszimizmuson az autógyártók, így a DaimlerChrysler 2,9, a Renault pedig 5,8 százalékkal araszolt felfelé a monitorokon.

Amerikában többek között a termelőszektor megrendelési állományának növekedéséről szóló adatok járultak hozzá az optimizmushoz. Így a Dow lapzártánkkor 0,68 százalékkal magasabban, 9102 ponton volt található, a Nasdaq pedig 1,68 százalékos többlettel 1667 pontra emelkedett. Lendületet hozott a piacra a Merrill Lynch Microsoftra vonatkozó vételi ajánlása is, amely a szoftveróriást 2,5 százalékkal drágította és jótékonyan hatott más technológiai papírokra is. A Starbucks közben 10 százalékos éves forgalombővülésének hírére 5 százalék felett drágult.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.