BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma indul az egyeztetés

Mától kezdi meg az egyeztetéseket a Mabisszal az ingyenes gyermek-balesetbiztosítások ügyében Gyurcsány Ferenc gyermek- és ifjúsági miniszter. A programra szánt összeg is most körvonalazódik. A konstrukciót augusztus 6-ig dolgoznák ki, a program ugyanis már szeptemberben startolna.

Ma kezdi meg a tárgyalásokat a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium Gyurcsány Ferenc miniszter vezetésével az ingyenes gyermek-balesetbiztosítások ügyében a Magyar Biztosítók Szövetségével (Mabisz). A kormány ugyanis olyan konstrukció kidolgozására kérte a gyermek- és ifjúsági minisztert, amely a közoktatás minden intézményében, a nevelésben, oktatásban részt vevő gyermekek számára térítésmentes juttatásként ad ilyen biztosítást.

Ezáltal csökkenhet a balesetek következtében felmerülő többletköltségek családokra háruló terhe, s a gyermekek és a fiatalok egészségügyi ellátása, gyógyulása független lenne a családok anyagi tehervállaló képességétől - mondta lapunknak Mesterházy Attila, a GYISM államtitkára. Az egyeztetéseken hamarosan körvonalazódnia kell, hogy a koncepciót milyen keretek között lehetne megvalósítani, hiszen a tervek szerint a program szeptemberben már elindulna. A megbeszélések folynak a kapcsolódó költségek nagyságáról is - tette hozzá. Ezeket szakértők 300-500 millió forintra becsülik, ám közbeszerzési eljárás keretében az összeg még lejjebb szorítható - hangzott el a szerdai kormányülést követő sajtótájékoztatón. A jelenleg forgalomban lévő tanulóbiztosítások díja 300-500 forint között van, ám kiegészítő szolgáltatásokkal az ár több ezer forintra is felmehet. A megcélzott kör közel 70 százalékának már van ilyen szerződése, amire Mesterházy Attila annyit jegyzett meg: valószínűsíthetően nem mindenki él majd az új lehetőséggel, hiszen az állam által kínáltnál több szolgáltatást igénylők aligha váltanak. A kormány-előterjesztést augusztus 6-ig készíti el a sportminisztérium.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.