BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több biztosítóval is szerződünk

A felnőtt lakosság kétharmada rendelkezik valamilyen biztosítással. Személyes biztosítása 27 százaléknak van, s 60 százaléka él olyan háztartásban, amely vagyonbiztosítással bír - derül ki a GfK Piackutató Intézet biztosítók ügyfeleiről készített 2003. első negyedéves felméréséből. Jellemző tendenciaként említhető: mind többen vannak azok, akik egyszerre két-három társaság ügyfelei is.

A biztosított viszony kiemelkedően jellemző a diplomásokra (87 százalék), a szellemi foglalkozásúakra és vállalkozókra (85), alacsonyabb viszont ez az érték a 30 évesnél fiatalabbak (51) és az általános iskolát, illetve ennél kevesebbet végzetteknél (42). A területi elosztást tekintetbe véve felülreprezentált a közép- és észak-dunántúli térség lakossága (81, illetve 75 százalék). E ponton változást jelent, hogy a korábbi időszakban sereghajtó fővárosi biztosítottság valamelyest növekedett, 2003 első negyedévében a felmérés szerint a budapestiek 60 százaléka rendelkezett kötvénynyel. A jövedelmet figyelembe véve átlag feletti (76 százalék) a jól keresők körében a biztosítások elterjedése.

A tavaszi felmérés során 8 százalék nyilatkozott úgy, hogy a legutóbbi 12 hónapban vált valamely társaság ügyfelévé. Ezzel szemben azok aránya, akik ugyanezen idő alatt csökkentették, vagy megszüntették biztosítási kapcsolatukat, 5 százaléknál kisebb volt. Új szerződést leginkább a már korábban nyugdíj- vagy életbiztosítással rendelkezők, ezen belül is a 30-39 év közöttiek kötöttek. A leggyakrabban választott forma a lakásbiztosítás volt.

A GfK negyedévente méri fel a biztosítótársaságok ügyfeleit, a felnőtt lakosságot fontos szempontokból jellemző 1000 fő személyes megkérdezésével. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.