BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tűzoltás a WestLB-nél

A tegnapi felügyelőbizottsági ülés után mára hívták össze a WestLB rendkívüli közgyűlését, amely a stratégia átszabásáról és egyes üzletrészek eladásáról dönthet. A nyolcadik legnagyobb német bank feje felett akkor csaptak öszsze a hullámok, amikor június végén a német bankfelügyelet hiányosságokat talált a kockázatkezelési rendszerben. Jürgen Sengera vezérigazgató ezt követően lemondott, mivel 43,2 százalékával a WestLB legnagyobb tulajdonosának számító Észak-Rajna-Vesztfália kivételével egyetlen részvényes sem támogatta. (A fennmaradó papírokon két önkormányzat és két állami takarékpénztár osztozik.)

A hatóság azt követően kezdett vizsgálódni, hogy a WestLB közel 1,7 milliárd eurós veszteséggel lepte meg tulajdonosait, miután londoni központú vállalatfinanszírozásra szakosodott részlege a Reuters információi szerint több száz millió eurós veszteséget termelt. (Az Egyesült Királyságban dolgozó 1600 WestLB-alkalmazottból az érintett egység alig 25 főt foglalkoztat.) A Moody's emiatt pénzügyi ereje alapján a bankot a D kategóriába sorolta át, amely csak két kategóriával van a legrosszabb szint felett.

A bajokat látva a WestLB a brit érdekeltség átvilágításával bízta meg a Goldman Sachs és a Citigroup szakértőit, amit sokan az üzletág eladásának előkészítéseként értelmeznek. Az érintett egység vezetője, a leggazdagabb brit hölgyek közt számon tartott Robin Saunders azonnal bejelentette: megvenné a teljes portfóliót.

A Der Spiegel szerint akár 1,5 milliárd eurós többletleírást eredményező botrány jó ürügyet ad arra, hogy a közkézben lévő WestLB átgondolja stratégiáját. A nemzetközi befektetési bank feltehetően visszavágja, de nem szünteti meg magas kockázatú, főként külföldi tevékenységeit.

Erre alighanem mindenképp rákényszerült volna, ugyanis 2005-ben a bank elveszíti mai kiváltságos pozícióját. Az EU szabályai szerint két év múlva már kizárólag piaci alapon gyűjthetnek forrást. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.