BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Változatlan az alapkamat

A jegybank devizatartalékai júniusban nem csökkentek jelentősen, úgy tűnik: nem jegybanki intervenciók, hanem a piac tartotta a forint árfolyamát 270 forint/euró alatt. A monetáris tanács tegnap nem változtatott az alapkamaton. A Financial Times Deutschland által megkérdezett szakértők ugyanakkor még aggódnak amiatt, hogy a befektetők újraértékelhetik forintpozícióikat.

Az MNB monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően nem módosított a 9,50 százalékos jegybanki alapkamatlábon. A testület szerint az MNB kamatemeléseit követően megkezdődött a hozamok és a forintárfolyam stabilizálódása, ami mellett a magyar állampapírok kínálta befektetési lehetőség vonzóbb lehet, így az árfolyam fokozatos erősödését eredményezheti.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett előzetes adatai szerint Magyarország nemzetközi tartalékai 10,852 milliárd eurón álltak, mindössze 35 millió euróval elmaradva a május végi szinttől. Június végén a tartalékok 932 millió euróval haladták meg a 2002. december végit, és 576 millió euróval voltak a tavaly júniusi szint felett. Júniusban tehát csak minimálisan csökkentek a tartalékok, a jegybanknak tehát feltehetőleg nem volt szüksége nagy mértékű euróeladásokra annak érdekében, hogy a forint ne süllyedjen 270 forint fölé.

A pénzpiacoknak a forintba vetett bizalma azonban szakértők szerint még nem állt teljesen helyre. A magyar valuta ezen a héten is nyomás alá kerülhet - írta hétfő reggel a Financial Times Deutschland (FTD). A lap szerint a valutaingadozások megrendítették az országba vetett bizalmat. Ha az árfolyamkockázatok a befektetőket tőkekivonásra ösztönöznék, Magyarország nagy problémák előtt állna - írja a lap. A következmény az lenne, hogy kockázati felárral látnák el a nemzeti kötvényeket, ami rontaná az ország növekedési kilátásait, és elodázná az euró bevezetését. Az FTD megszólaltatta Harwig Wildet, a Metzler bankház elemzőjét, aki szerint "a bizalom egyértelműen csapást szenvedett". Ugyanakkor Wild szerint a külföldi beruházók a magyar kötvénypiacon maradnak, mivel attól tartanak: a kötvények eladásával veszteségeket szenvednének el.

Oliver Stönner-Venkatarama, a Commerzbank szakértője a sarokszámoknál fontosabbnak tartja a kormány és a jegybank ellentmondásos jelzéseit. "A leértékelésből és a két erőteljes kamatemelésből álló keveréknek az a hatása, hogy a beruházók a sokáig kevés figyelemre méltatott árfolyamkockázatokat újraértékelik, és csökkentik forintkötvény-pozícióikat" - idézte a Commerzbank szakemberét a lap. (TK)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.