OPEC: húszból két nap
A Kőolaj-exportáló Országok Szövetségének (OPEC) olajkosárára tegnap már a második kereskedési napon lépte túl a kartell által is kívánatosnak tartott, hordónként 22-28 dolláros sáv felső határát. Ebből a Bloomberg arra következtet, hogy - az iraki olajipari létesítmények elleni szabotázsakciók miatt - a piac megkérdőjelezi, belátható időn belül visszaállítható-e az arab állam olajtermelésének háború előtti, napi 2,48 millió hordós szintje.
A hétfői kosárár 28,66 dollár volt, a múlt pénteki 28,21 dollár. Ismert, hogy az OPEC módosítja kiviteli összkvótáját, ha a kosárár egymást követő 20 napig elhagyja a fenti sávot.
A drágulás annak dacára következett be, hogy a kartell-tagok júliusban 1,4 százalékkal, 26,71 millió barrelre növelték termelésüket. A napi 370 ezer hordós többletből Irak 210 ezret képviselt, így már napi 850 ezer hordó olajat hozott a felszínre. A kvótatúllépésből Szaúd-Arábia napi 100 ezer hordóval vette ki a részét, Nigéria napi 40 ezerrel, viszont Venezuela és Indonézia 10-10 ezer barrellel kevesebb olajat bányászott.


