BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rossz hangulat a régióban

Stabilizálódott a forint árfolyama az elmúlt héten, bár a piaci szereplők, úgy tűnik, ezekben a napokban is szabadságon voltak, a kereskedés alacsony forgalom mellett folyt. Új makroadatok és politikusi nyilatkozatok hiányában a külföldi bankok régióval kapcsolatos megítélése mozgatta a forintot, csakúgy, mint a cseh és szlovák koronát, illetve a lengyel zlotyt.

A hétfői eseménytelen nap után kedden a külföldiek vásárlásba kezdtek, ami a térség valutáinak erősödéséhez vezetett: az euró a forinttal szemben 261 forintig morzsolódott le. A forintdrágulást kihasználva a magyar vállalatok bevásároltak dollárból és euróból, ami a keddi árfolyamgörbén már kilengéseket okozott. Szerdától visszatért a pesszimizmus, pénteken azonban a külföldiek ismét forintot vásároltak. Az euró a hét eleji 264,20/50 forintos kurzusa csaknem megegyezik a pénteki 264,65/75 forintos záróárral, ráadásul az árfolyamgörbe e heti kilengései jóval mérsékeltebbek voltak, mint az elmúlt hetekben, ami a forintárfolyam stabilizálódását jelezheti a kereskedők szerint.

A forint/dollár kurzus a nemzetközi trendeket követte. A hétfői 230,20/30 forintról a keddi megingást követően a pénteki zárásra 236,40/90 forintig erősödött a zöldhasú.

Hozamemelkedéssel zárult az elmúlt hét az állampapírpiacon, ami csaknem minden lejáratra érvényes volt. Kivételt csupán a keddi nap jelentett, amikor a három, illetve hat hónapos futamidejű papírok a többi lejárattal ellentétesen mozogtak, hozamuk csökkent. A következő napon azonban a rövid oldal is korrigált.

A dollár jól szerepelt a héten, az euróval szembeni árfolyamának erősödését csak a Conference Board kedden nyilvánosságra hozott fogyasztói bizalmi indexének kedvezőtlen alakulása ingatta meg kissé. A csütörtöki kedvező GDP-számok és a chicagói beszerzési menedzserindex-adatok láttán visszatért a bizalom. A vártnál jobb adatok megerősítették, hogy az amerikai gazdaság jó formában van, míg Európa még mindig csak vár a fellendülésre. Az euró tovább gyengült a zöldhasúhoz képest, árfolyama pénteken már 1,12 dollár alatt járt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.