Szélesebb sávot szeretnének
Az európai uniós csatlakozás közeledtével egyre aktuálisabb kérdéssé válik az eurózóna-csatlakozás feltételeinek előkészítése. Mivel a végső cél a teljes körű integráció, ez utóbbi kérdést több régiónkbeli ország - ezek közül hazánk élenjáró - minél hamarabb tisztázottnak szeretné tudni. Mindez nem megy egyik napról a másikra: az euróövezetbe történő belépés előfeltétele az egységes árfolyam-mechanizmusban (ERM II.) való legalább kétéves részvétel, az unió által támasztott feltételekkel. Ezek közül a nemzeti fizetőeszköz árfolyammozgása szempontjából a maastrichti kritériumok szerint egyértelmű, hogy a nemzeti fizetőeszköz árfolyamát az áttérési árfolyamértéktől számított plusz-mínusz 15 százalékos sávon belül kell tartani. Felmerült azonban olyan verzió is, miszerint ez a tartomány ennél nagyságrendekkel kisebb, plusz-mínusz 2,25 százalékos lehetne.
A pontos feltételekről a nemzeti jegybankok egyeztetést kezdtek az unió monetáris főhatóságával, az Európai Központi Bankkal (EKB). Az eddigi tárgyalások alapján egyértelműnek tűnik, hogy a csatlakozók a szélesebb sávot preferálják. A felek csütörtökön újra találkoznak.
Leszek Balcerowicz lengyel jegybankelnök a Financial Times Deutschlandnak úgy nyilatkozott, hogy országa egyértelműen a szélesebb árfolyamtartományt részesítené előnyben a Pedro Solbes által felvetett 2,25 százalékos intervallummal szemben. Lengyelországban jelenleg hivatalosan szabadon lebegő az árfolyam, valójában a rendszer a szakzsargonban piszkos lebegtetésnek nevezett mechanizmushoz hasonlatos. A lengyel jegybank folyamatosan követi az árfolyammozgásokat, és a számára kedvezőtlen irányú és mértékű elmozdulások esetén - amennyiben szükségesnek ítéli - beavatkozik. Egyéb esetben azonban a kurzus a keresleti-kínálati erőviszonyoknak megfelelően szabadon vándorol. Egy ilyen árfolyamrezsim áttranszformálása egy szűk sávú rendszerbe Balcerowicz szerint növeli a spekuláció veszélyét, és mindez csak gyengítené az egyébként teljes erővel a felzárkózásra koncentráló ország pozícióját. A szigorú keretek közé szorított árfolyamrezsim esetében a határok megtartásáért a jegybank felelős, amely azok átlépését megelőzendő - nyílt piaci műveletekkel, vagy egyéb módon - beavatkozik az árfolyam életébe. Ez természetesen költséges vállalkozás lehet és számos egyéb kötöttséggel jár együtt. Amennyiben ezek egy szintet meghaladnak, az ország szélsőséges esetben fel is adhatja a küzdelmet. A feltevést több példa is igazolhatja, melyek közül a legemlékezetesebb talán Nagy-Britannia és a font esete, amely a Soros György által indított támadásnak köszönhetően kényszerült kilépni az ERM II. rendszerből. Kisebb horderejű, de hasonló folyamatra több magyar példa is akad: elég akár csak az idei forintmegingásokra gondolni, a gyengülés mellett az erősödés irányába mutató spekulációra is volt példa 2003-ban. A Magyar Nemzeti Bank a legutóbbi, eurónkénti 270 forint fölé is gyengülő árfolyamesésért többek között a túlzottan szigorúan hangoztatott 250 és 260 forint közötti árfolyamcélt hibáztatta. Az ERM II. rendszerben való részvétel annak tétje miatt még nagyobb garancia a befektetők számára a jegybanki lépések kiszámíthatóságára egy esetleges árfolyam elleni támadás esetén. A problémára tehát Lengyelország is felfigyelt és úgy véli, hogy mindez egy szélesebb árfolyamsáv esetén mérsékeltebb veszélyekkel járna.
Gertrude Trumpel-Gugerell, az EKB vezetésének régiós szakértője pontos tervekről nem beszélt, azt azonban leszögezte: a csatlakozókkal ugyanolyan szigorúan bánnak majd, mint a jelenlegi tagállamokkal. Kérdéses, hogy ez az eredetlieg meghatározott feltételek teljesítésének következetes elvárását, vagy újabb, annál is keményebb előírásokat jelent majd.
Az érdeklődés a csatlakozás előtt álló országok befektetési eszközei iránt az elmúlt hónapokban sajátos fordulatot vett: az árfolyamkockázat szerepe, illetve az attól való idegenkedés előtérbe került. Mindhárom vezető deviza - a forint mellett a lengyel zloty és a cseh korona is - gyengült 2003-ban, és bár annak nagyságrendjét tekintve a zloty vitte el a pálmát, a volatilitás a hazai fizetőeszköz esetében volt a legmagasabb. A befektetők idegenkednek ezen kockázat felvállalásától, és gyakran kerülik a nemzeti fizetőeszközökben denominált befektetési eszközöket. Éppen ezért ebből a szempontból sem közömbös, hogy milyen döntés születik majd az ERM II. ügyében, és milyen feltételeknek kell majd megfelelnie a régió országainak az elkövetkező 2-3 évben.
Magyarországon a kurzus szigorú határok közé szorítása az eddigiekben is több probléma forrása volt, ahhoz, hogy egy esetlegesen 2,25 százalékban meghatározott tartomány vállalható legyen, a jelenlegi gazdasági egyensúlytalanások megszüntetése is szükséges volna.
