BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Porsche: évek óta nem történt ilyen a válságban lévő autómárkánál – már a németek is belátták, hiba volt az elektromos átállást erőltetni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Porschénál évek óta először nem kapnak éves prémiumot a dolgozók, ami jól mutatja, milyen mély válságba került a német autógyártó. A vállalat nyeresége több mint 90 százalékkal zuhant, miközben az elektromos modellek jóval gyengébben teljesítettek a vártnál. A Porsche vezetése ezért már nyíltan visszafordul az eddig erőltetett villanyautós stratégiától, és ismét a belső égésű motorokra építene.

A Porschénál évek óta először nem kapnak éves prémiumot a dolgozók, ami jól mutatja, milyen mélyre jutott a német sportautógyártó pénzügyi helyzete. A Porsche a 2025-ös üzleti év után nem fizet önkéntes különjuttatást a munkavállalóknak, miközben a nyereség több mint 90 százalékkal zuhant, az elektromos autók gyengélkednek, és a vezetés már nyíltan visszafordul az eddig erőltetett villanyautós stratégiától.

Porsche: évek óta nem történt ilyen a válságban lévő autómárkánál – már a németek is belátták, hiba volt az elektromos átállást erőltetni
Porsche: évek óta nem történt ilyen a válságban lévő autómárkánál – már a németek is belátták, hiba volt az elektromos átállást erőltetni / Fotó: AFP

A stuttgarti központú cég szóvivője megerősítette, hogy a vállalat gazdasági helyzete miatt a 2025-ös évre nem jár külön prémium. A dolgozókat már tájékoztatták a döntésről – írja a Die Welt. Ez különösen nagy váltás ahhoz képest, hogy 

  • 2023 után még akár 9690 euró (jelenlegi árfolyamon nagyjából 3,9 millió forint), 
  • 2024 után pedig legfeljebb 5250 euró (körülbelül 2,1 millió forint) bónuszt kaptak az alkalmazottak.

A Porsche hosszú ideig arról volt ismert Németországban, hogy az autóipar egyik legmagasabb dolgozói prémiumát fizeti. A rendszer 1997 óta működik, és legalább 2007 óta minden évben jutott külön kifizetés a németországi állandó munkavállalóknak, köztük a lipcsei gyár több ezer dolgozójának is. Most először szakad meg ez a gyakorlat, ami több mint 27 ezer embert érint.

Jól betett a Porschénak is az elektromos átállás

A háttérben súlyos pénzügyi visszaesés áll. A Porsche március közepén jelentette be, hogy a konszern nettó nyeresége éves összevetésben 91,4 százalékkal, 310 millió euróra (mintegy 125 milliárd forintra) esett vissza, miközben egy évvel korábban még közel 3,6 milliárd euró (nagyjából 1450 milliárd forint) volt. A bevétel csaknem 10 százalékkal csökkent, 36,3 milliárd euróra (hozzávetőleg 14 600 milliárd forintra).

A problémák egyik legfontosabb oka az elektromos autók gyenge teljesítménye. 

A Porsche villanyautói jóval kisebb keresletet kaptak, mint amire a vállalat számított, különösen Kínában, 

ahol az értékesítés is lassult. Emellett az amerikai vámokkal kapcsolatos bizonytalanság is jelentős költségeket okozott.

Ezért a vállalat korábbi vezetője, Oliver Blume még távozása előtt stratégiai irányváltást hajtott végre: a korábban hangsúlyosan elektromos átállás helyett ismét nagyobb szerepet kapnak a belső égésű motorral szerelt modellek. Magyarul: a Porsche is belátta, hogy túl gyorsan és túl agresszíven próbálta erőltetni az elektromos átállást.

A visszafordulás azonban nem olcsó. Az új stratégia miatt önmagában mintegy 2,4 milliárd euró (közel 970 milliárd forint) extra költség keletkezett, ezért a cégnek újabb takarékossági programokat kell indítania, és további létszámcsökkentések is napirenden vannak.

A megszorítások nem csak a dolgozókat érintik. 

A Porsche igazgatósági tagjai sem kapnak éves bónuszt, és az alapfizetésüket sem emelik, immár második éve. 

Ez ritka lépés egy prémium autógyártónál, és azt mutatja, hogy a válság nem kommunikációs szinten, hanem valódi pénzügyi nyomásként jelentkezik.

Miközben a munkavállalók és a menedzsment is szigorúbb feltételekkel szembesül, a részvényesek várhatóan továbbra is kapnak osztalékot, igaz, jóval kisebbet. Az igazgatóság a törzsrészvények után fizetett osztalékot több mint felére csökkentené: az elsőbbségi részvényenkénti 2,31 euróról 1,01 euróra.

Az új vezérigazgató, Michael Leiters 2026-ra is „nagyon nehéz piaci környezetre” számít. Az év első három hónapjában ismét csökkentek az eladások, a vállalat pedig 35–36 milliárd eurós árbevétellel számol. A működési nyereséghányadot 5,5–7,5 százalék közé várják, ami javulás lenne a 2025-ös 1,1 százalékhoz képest, de még mindig messze van attól a szinttől, amelyhez a Porsche befektetői hozzászoktak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.