BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Allianz: casco-díjcsökkentés

Európai mobilitási programot indított az Allianz Hungária Biztosító Rt., amelynek keretében a tíz legnépszerűbb magyarországi gépjárműmárka több típusára 5-40 százalékkal mérsékelte a casco biztosítások díját.

A tíz legnépszerűbb hazai gépjárműmárka több típusánál 5-40 százalékos casco-díjcsökkenést hajtott végre az Allianz Hungária Biztosító (AHB) Rt. május 11-től - jelentette be Patai Mihály elnök-vezérigazgató múlt pénteken. Ez az első lépése a biztosító által indított európai mobilitási programnak, ami a közeljövőben az élet- és a jogvédelmi biztosítások területét is érinteni fogja.

A kedvezmény az Opel összes típusát, valamint a legtöbb Fordot érinti, míg a Skodánál például egyedül a Fabia tartozik ebbe a körbe, ám mint elhangzott: csak az újonnan kötött szerződésekre, s az új, illetve a garanciális gépjárművekre vonatkozik. Azok az ügyfelek pedig, akik casco biztosításuk mellé kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat is az AHB Rt.-nél kötik meg, további 5 százalékos díjkedvezményt kapnak.

Több tíz ezer darabbal, 412-ről 450 ezer fölé kívánja növelni ezzel a lépéssel 2004 végére casco-állományát a társaság, míg a gfb-szerződések számát a mostani, 1,680 milliós szinten szeretnék tartani - vázolta fel idei célkitűzéseiket Patai Mihály. Az elmúlt évben mintegy 90 ezer szerződést veszített el az Allianz, ám mint az elnök-vezérigazgató kiemelte: főként a leginkább kárveszélyes állományt vitték el az új piaci szereplők, ami a kárhányad csökkenésében is meglátszik. Tavaly több milliárd forintos veszteséget szenvedett el a társaság a gfb miatt, míg a casco ezt kompenzálta, s kétmilliárdos pozitívumot ért el az autóbiztosításokon a társaság. A mostani casco-díjcsökkentés - amit hosszú távú befektetésként kezel az AHB Rt. - a szegmens profitcsökkenésében érezteti hatását, de ha beválik, akkor ezt a régi ügyfelekre is kiterjesztik biztosításuk évfordulójakor.

Az idén 13 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel számol az AHB Rt., míg a nem életbiztosítási díjbevételen belül 100 milliárd az autó-, 27 milliárd a vállalati, 10 milliárd a lakás-, 3 milliárd pedig egyéb, utas- és felelősségbiztosításokból származna.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.