BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cascóval rukkolt elő az Union

Két új termékkel lépett piacra az Union Biztosító, amelyet a Magyar Autóklubbal közösen dolgoztak ki. A cascót és az utasbiztosítást csak azok vehetik igénybe, akik klubtagsággal vagy legalább az újonnan bevezetett Diszkont tagjeggyel rendelkeznek. Az Union az idén 4 milliárd forint körüli díjbevétellel számol a gépjármű-biztosítás terén.



Az Union Biztosító és a Magyar Autóklub (MAK) folytatta a tavaly elkezdett együttműködését, aminek eredményeként két új konstrukcióval, egy kedvezményes árú cascóval és utasbiztosítással jelennek meg a piacon - jelentette be Zsoldos Miklós, a biztosító elnök-vezérigazgatója tegnapi tájékoztatóján. A Klub Casco biztosítás azokat az autósokat célozza meg, akik három évnél idősebb gépjárművel rendelkeznek, s a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás mellett igényt tartanak erre a szolgáltatásra is. Az Union igyekezett kedvező díjtétellel előrukkolni (adott esetben fele a legdrágább piaci konstrukcióénak), emellett újdonságnak tekinthető, hogy az ügyfél saját maga döntheti el, milyen kockázatokra (lopás, üvegkár, illetve mindkettő nélkül) kéri a cascót, széles skálán választhatja meg az önrészt, illetve a kárkifizetés készpénzben történik. Ez utóbbi azoknak a fantáziáját mozgathatja meg, akik nem kívánják autóikat a drágább márkaszervizekben javíttatni - hangzott el.

A korábban közölt terveknél nagyobb, 4 milliárd forint körüli díjbevételt vár gépjármű-biztosításból az Union Biztosító - hangsúlyozta Zsoldos Miklós. (A társaság az elmúlt évben 5,434 milliárd forint díjbevételt realizált, amiből 1,570 milliárdot tett ki a nem élet üzletág díjbevétele.) A társaság jelenleg 75 ezer kötelező felelősségbiztosítással rendelkezik, s mint elhangzott: a MAK 130 ezer természetes tagjának közel 13 százaléka vette igénybe az Union tavaly novemberben bevezetett gfb-termékét.

A Klub Utasbiztosítás újdonságai között említhető az egynapos időtartam, a családi kedvezmény, illetve hogy a gyerek is százszázalékos térítést kap. Emellett az Union a személyi okmányok pótlásával kapcsolatos költségeket is megtéríti.

A két fenti biztosítást kizárólag az autóklub ügyfelei igényelhetik, ám az újonnan bevezetett szolgáltatásokat - a gfb-vel és a mostantól igényelhető Exclusive Assistance Europe elnevezésű Európa kártyával együtt - akár "rendes" klubtagság nélkül is elérhetővé válik az autótulajdonosok számára. Akik csak ezt a négy terméket kívánják igénybe venni, azoknak elegendő kiváltaniuk a Diszkont tagkártyát, amelynek első éves díja 2500 forint, szemben a "rendes" tagsági igazolvány 8500 forintos díjával. A tagsági díj lemorzsolhatja azt a kedvezményt, amit a kedvezményes árú biztosítással szerezne az ügyfél - indokolta a konstrukció bevezetését Kovács Zoltán, a MAK főtitkára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.