A főbb európai tőzsdék indexei csak kismértékben változtak az elmúlt héten: a DAX 0,8 százalékkal, a CAC 40 0,1-del erősödött, az FTSE 100 pedig 0,2-del esett. A hét nyertesei a bányarészvények (BHP Billiton, Anglo American) voltak, mivel kiderült, hogy a kínai jegybank nem sürgeti a kamatemelést, amellyel csökkenhetne a távoli ország nyersanyagszükséglete. Az olajárak hétfőn még a plafonon voltak, a hét végére viszont az OPEC termelésnövelésről szóló nyilatkozatának hatására esni kezdtek. Ennek megfelelően a légitársaságok (British Airways, Lufthansa) papírjai drágultak, az olajtársaságok (BP, Shell) részvényei viszont árfolyamcsökkenést szenvedtek el.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 7,15 százalékot emelkedve, 11 163,45 ponton zárt. A részvényindex a csütörtöki negatív korrekció kivételével a hét mindegyik napján emelkedni tudott. Az összesen 79,3 milliárd forintos forgalom mintegy 2 milliárddal haladta meg az előző hetit. A vezető papírok közül az OTP teljesített a legjobban, miután árfolyama egy hét alatt 10,5 százalékkal emelkedett, heti záróára így 4200 forint lett. Jól, bár meglehetősen hektikusan szerepelt a Richter is. A hétfőn még zuhanó gyógyszeripari részvény iránt keddtől ismét élénken érdeklődtek a befektetők, így végül is 19 555 forintos pénteki záróára, heti összevetésben, mintegy 7 százalékos erősödést mutat. A Mol kurzusa a pénteki nap végén 7750 forint volt, ezzel 3,3 százalékkal zárt magasabban, mint egy héttel korábban. A pénteken már osztalékszelvény nélkül forgó és emiatt bezuhanó Matáv egy hét alatt elért 6 forintos árfolyam-emelkedése stagnálásnak mondható.
A Dow Jones folytatta immár négy hete tartó csökkenését: 0,5 százalékkal, 9967,02 pontra esett az értéke. Az indexmérséklődésben szerepet játszott az is, hogy a júniusi kamatemelést már egyre valószínűbbnek tartják az elemzők a Fed csütörtöki közleménye alapján. Ennek megfelelően estek a részvényárfolyamok, a földmozgató gépeket gyártó Caterpillar például 3,5 százalékot esett egy hét alatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.