BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs döntés felvásárlásról

Egyelőre nincs döntés a Matávnál újabb vállalat megvásárlásáról, ugyanakkor a korábban bejelentettnek megfelelően kétségkívül vizsgálják az értéknövelő akvizíciós lehetőségeket.

Sajtóértesüléseket nem kommentálunk - mondták lapunknak a Matáv sajtóosztályán, hozzátéve: ha konkrét akvizíciós projektről döntés születik, a Matáv azt azonnal hivatalosan bejelenti. Mindezt azután közölték a cég sajtóosztályán, hogy Montenegróban az a hír kapott szárnyra: a magyar cégcsoport komolyan érdeklődik a Telecom Montenegro távközlési társaság iránt.

Mindez alátámasztja Straub Elek elnök-vezérigazgató néhány héttel ezelőtti kijelentését, miszerint nincs konkrét akvizíciós cél a szemük előtt. Ezért is döntöttek úgy, hogy rekordosztalékot, vagyis közel 73 milliárd forintot fizetnek ki tulajdonosaiknak. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Matáv ne vizsgálná értéknövelő akvizíciók lehetőségét a Balkánon - tudta meg lapunk.

A montenegrói távközlési cégről azt azért érdemes tudni, hogy nem jelentene túl nagy falatot a Matáv számára. A közel 620 ezres kis köztársaságban ugyanis mindössze 190 ezren fizetnek elő vezetékes telefonra és 420 ezren használnak mobiltelefont. Az internetet használók száma 35 ezer. Az állami tulajdonban lévő Telecom Montenegrónak a vezetékes telefóniában monopóliuma van, valamint az internettel foglalkozó egyetlen cég is a tulajdonában van. A mobilpiacon is 60 százalékos részesedéssel rendelkezik a többségi tulajdonában lévő társaságon keresztül.

Fazekas Péter, a Buda-Cash elemzője úgy látja, hogy nem hozna a Matáv megítélésében jelentős változást, ha megvásárolná a montenegrói céget. Alapvetően ugyanis nem javítana a Matáv csoport növekedési kilátásainak szintjén a nagyon kicsi társaság. Az elemző szerint egyébként nincs semmilyen jel arra, hogy a Matávnál valamilyen felvásárlással újból növekedési pályára tudnák állítani a céget, ezt ugyanis a macedón Maktellel sem igazán sikerült elérni csoportszinten. Növekedést talán a szerbiai terjeszkedés hozhatna, de erre jelenleg nem sok az esély.

Tordai Péter, a K&H brókercégének elemzője szintén úgy véli, nem jelentene meghatározó változást a Matáv megítélésében egy ekkora cég felvásárlása. Azt viszont üdvözlendőnek tartja, hogy a Matáv megpróbál olyan nyereséges kis cégeket megszerezni, amelyek illenek a portfóliójába. A montenegrói cég ugyanis - hasonlóan a macedón távközlési társasághoz - gyakorlatilag monopolhelyzetben van a piacán, ami jó árpolitika kialakítását teszi lehetővé. Így pedig egy készpénzt és nyereséget is termelő vállalathoz juthatna a Matáv. Abban is egyetértett mindkét elemző, hogy csupán ár kérdése, megérné-e a Matávnak megvásárolni a montenegrói társaságot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.