BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Optimista hétkezdet Európában

Emelkedéssel indult a hét az európai értéktőzsdéken, az élen a légitársaságok és a szállítmányozó cégek részvényei jártak, amelyet a csökkenő olajár hajtott előre. Az indexek növekedése jellemezte nyitást követően az amerikai börzéket is, míg a Budapesti Értéktőzsde alig mozdult el múlt pénteki záróértékéhez képest.

A lemorzsolódó olajár mozgatta az európai értéktőzsdék mutatóit, hiszen ezen fellelkesülve erősödést könyvelhetettek el a légitársaságok és a fuvarvállalatok részvényei. A British Airways 2,3, a Lufthansa 1,5, az Air France 1,4 százalékot szedett magára, míg a légitársaságok papírjait tömörítő index két százalékkal növelte értékét a hét első kereskedési napján. Másfél százalékot szedett magára az Exel, a világ legnagyobb disztribúciós vállalata, míg a Bayer 0,8, a BASF 1,7 százalékot drágult. A legnagyobb holland távközlési társaság, a Royal KPN részvényeit az a hír dobta meg négy százalékkal, hogy közölte: egymilliárd eurót költ részvény-visszavásárlási programjára, amely a teljes alaptőke 6,7 százalékát érintené.

A budapesti börze indexe, a BUX - az átlagosnál alacsonyabb, 6,3 milliárd forintos forgalom mellett - alig 6 ponttal, 11 465,85 pontra növelte értékét. A kis kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 0,31 százalékkal, 1115,38 pontra esett vissza. Vegyesen mozogtak a blue-chipek, a Matáv 0,24-dal, 820, a Richter 1,9-del, 21 195 forintra tornázta fel magát. Gyengült viszont a Mol és az OTP, az előbbi 0,87-dal, 7960, az utóbbi 0,14-dal, 4179 forintra apadt. Mérséklődött a másik gyógyszeripari részvény, az Egis kurzusa, a 9300 forintos záróár 0,11 százalékos lemorzsolódást jelent.

Az amerikai színtéren az okozott optimista hangulatot, hogy az amerikai hadsereg két nappal a korábban közölt időpont helyett átadta a hatalmat Irakban. Lapzártunkkor a Dow Jones 0,76, a Nasdaq 0,5 százalékos pluszban volt. A legnagyobb esést, 16 százalékosat a csipgyártó Altera produkálta az S&P 500 index tagjai közül, míg az élen a Philip Morrist tulajdonló Altria járt 5,1 százalékos erősödésével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.