BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Folytatódott a csúcsdöntögetés

Európában enyhe pluszban zártak a főbb részvénypiacok. Az indexeket elsősorban a technológiai szektor reprezentánsai húzták, kiváltképp a Logica és a Siemens, amelyek elsősorban azért drágultak, mert a spekulációs nyereségvárakozások meghaladják az előrejelzéseket. A vesztes oldalon állt az E.On, egy bejelentés szerint ugyanis egyre nagyobb szabályozói nyomás nehezedik a társaságra. Emiatt esett a másik két közszolgáltató, az RWE és a Suez árfolyama is. Jelentős mértékben gyengült a Banca Intesa, mivel Olaszország legnagyobb bankjának második negyedéves nyeresége 2,4 százalékkal múlta alul a bázisidőszaki értéket.

A múlt pénteki negatív korrekciót követően ismét emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX ezúttal 1,03 százalékos emelkedést követően - ismét történelmi csúcson -

12 357,88 ponton zárta a kereskedést, 5,9 milliárd forintos forgalom mellett. Az indexbővülésért elsősorban két blue-chip volt a felelős: az OTP és a Mol. A bankpapír 2,3 százalékkal, 4570 forintra drágult, míg az olajpapír 1,3 százalékos árfolyam-emelkedéssel, 9000 forinton fejezte be a kereskedést. Mindkét részvény záró ára történelmi csúcsnak felel meg. A Matáv és a Richter stagnált, előbbi értéke 830 forint, míg utóbbié 22 500 forint maradt.

A kisebb papírok közül az Econet.hu volt a nap nyertese, miután az it-részvény 9,8 százalékkal, 112 forintra drágult. Kereskedését a nap folyamán 10 percre szüneteltetni kellett, miután az árfolyam-növekedés meghaladta a 10 százalékot. A papír szárnyalását vélhetően az őszre tervezett akvizíció váltotta ki. A nap vesztese a BorsodChem lett, kurzusa ugyanis tegnap 8,2 százalékkal, 2547 forintra csökkent. A zuhanás vélhetően annak köszönhető, hogy a vegyipari társaság 91 százalékos tulajdonosa, a VCP múlt pénteken bejelentette, hogy a piacon adja el BorsodChem-részvényeinek egy részét.

A közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 1,06 százalékkal, 1147 pontra emelkedett.

A munka ünnepe miatt tegnap nem volt kereskedés az amerikai részvénypiacokon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.