BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét 12 ezer pont alatt a BUX

Európában a főbb részvénypiacok indexei mérsékelt csökkenéssel zárták a napot. A kissé pesszimista hangulatot a jakartai bombamerénylet és az amerikai gazdaság várható lassulása idézte elő. A befektetők ráadásul egyre jobban félnek attól, hogy az Európai Központi Bank megemeli irányadó kamatát.

Története során legnagyobb zuhanását produkálta a világ legnagyobb szálláshely-szolgáltató csoportja, a Compass, mivel a 2004-re vonatkozó előrejelzésében kiábrándító nyereséget közölt az árak, a bérek, valamint a nyugdíjjárulékok növekedésére hivatkozva. Szintén nagyot estek a Royal Bank of Scotland részvényei, miután a Banco Santander Central Hispano eladta a brit hitelintézetben meglévő részesedését. A spanyol bank egy másik brit hitelintézet, az Abbey International akvizíciójára készül. Jócskán drágult viszont a Nokia, miután mobiltelefon-eladásainak növekedésére, nyereségének bővülésére számít. A hír hatására az Ericsson ára is feljebb szökött.

Folytatta immár három napja tartó gyengülését a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX tegnap 0,14 százalékkal csökkent, így a napot 12 ezer pont alatt, 11 995,71-on zárta. Az OTP 5,8 milliárd forintos napi forgalmának köszönhetően a részvénypiaci forgalom viszonylag magas volt, 9,7 milliárd forintot tett ki. A vezető részvények közül csupán az OTP gyengült, miután árfolyama 1,2 százalékkal, 4350 forintra morzsolódott le. A többi blue-chip kismértékben ugyan, de erősödni tudott. A Matáv 0,3 százalékkal, 804, a Mol 0,5 százalékkal, 8915, míg a Richter 0,7 százalékkal, 21 945 forintra kapaszkodott fel. A BUMIX, a kis és közepes kapitalizációjú papírok indexe 0,39 százalékot gyengült, és 1125,46 ponton zárt. Megállt a BorsodChem zuhanása, a vegyipari részvény a pozitív korrekció révén szerdai záró áránál 2,4 százalékkal magasabban, 2395 forinton fejezte be a kereskedést, ezzel kiérdemelte a nap nyertese címet.

Az Amerikai színtéren az olajár növekedése miatt ismét gyengültek az indexek. Az Egyesült Államok energiahivatala szerint ugyanis csökkent az ország olajtermelése az elmúlt héten.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.