BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magasan szárnyal az olajpapír

Európában enyhe csökkenést mutattak a főbb részvénypiacok indexei. A nap legnagyobb vesztese a gyógyszeripari szektor volt, az AstraZeneca például 4 százalékot vesztett értékéből. A gyógyszergyári papírok zuhanását az a hír idézte elő, miszerint a gyógyszergyáraknak a jövőben bizonyítaniuk kell, hogy hatóanyagaik nem okoznak szívproblémákat, mint a Merck Vioxx nevű fájdalomcsillapítója. Mint ismeretes, az amerikai cég kénytelen volt leállítani az egyik meghatározó bevételi forrásának számító gyógyszerének forgalmazását, miután kiderült, több ezer halálesettel hozható összefüggésbe.

A szerdai kismértékű gyengülést követően újabb lendületet vett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe. A BUX tegnap 1,52 százalékkal, 12 993,61 ponton zárt, amely újabb történelmi csúcsnak felel meg. A részvénypiaci forgalom 12,1 milliárd forintot tett ki, amelyből 10,5 milliárd forint a Molhoz kapcsolódott. Az olajipari részvény a nap nyertese volt: 4,5 százalékkal, 10 650 forintra értékelődött föl, amely természetesen szintén történelmi csúcs. A papír ezzel már kezdi elérni azt az árfolyamot, amelyet fundamentumai alapján indokoltnak tartanak az elemzők. Az Erste például a jelenlegi záró árnál csak kismértékben magasabb - 10 750 forintos - célárfolyamot határozott meg.

A többi vezető papír csak enyhén drágult: az OTP 0,2 százalékkal, 4480, a Matáv 0,6 százalékkal, 820, míg a Richter 0,6 százalékkal, 24 150 forintra. A kisebb forgalmú papírok közül az FHB tovább folytatta menetelését, árfolyama 1,9 százalékkal, 10 200 forintra kúszott fel. Az Egis szintén belépett a "tízezresek" klubjába, kurzusa 1,8 százalékkal, 10 050 forintra emelkedett. A BUMIX 0,16 százalékkal, 1159,56 pontra kapaszkodott fel.

Az amerikai részvénypiacokon szintén gyengültek az indexek. Ennek elsődleges oka a már említett a gyógyszergyártók szigorúbb ellenőrzése - amelynek következtében elsősorban a Pfizer gyengült, másfelől az olajár további emelkedése. Utóbbi tényező az olajipari cégek árfolyamát hajtotta föl.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.