BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenkétezer felett a Mol

Vegyesen zártak az európai tőzsdék: a brit és francia börze indexe emelkedett, a németé viszont csökkent. Utóbbit az Infineon és a Deutsche Telekom húzta le, e cégeket ugyanis azzal gyanúsítják, hogy ingatlanjaik értékét szabálytalan módszerrel állapították meg. Az európai részvények többsége azonban drágult, a piaci optimizmus az elmúlt napok hanyatlása pozitív korrekciójának értékelhető.

A Mol jóvoltából erőteljes emelkedés jellemezte tegnap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexét. A BUX értéke 1,41 százalékkal, 14 210,97 pontra szökött fel, 16,1 milliárd forintos részvénypiaci forgalom mellett. A már említett Mol 4,6 százalékkal,

12 045 forintra drágult, köszönhetően annak a hírnek, hogy a társaság megszerezte a Shell romániai benzinkútjait, ezzel belső számítások szerint 15-20 százalékkal növelte részesedését a piacon.

Az Erste ráadásul tovább emelte a papír célárfolyamát 14 600 forintra. Drágult az OTP is, igaz, mindössze 0,8 százalékkal, 5410 forintra. A bankpapír árának növekedésében szerepet játszhatott az is, hogy a CIB elemzője 6000 forintos célárfolyammal vételre ajánlotta a részvényt. A Matáv ára nem változott, maradt 780 forint. A Richter viszont 1,3 százalékkal,

23 530 forintra gyengült, szemben szektortársával, az Egisszel, amelynek árfolyama tegnap tovább erősödött 2,2 százalékkal, 10 700 forintra. A kis és közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 1,1 százalékkal, 1258,45 pontra szökött fel. A Humet árfolyama ismét 2 forinttal lejjebb, 23 forintra esett, a APEH ugyanis írásban is megerősítette, hogy nem egyezik bele a fizetési haladékba.

Az olaj ára emelkedett, ezért az amerikai részvények is gyengültek. A Dow Jones komponensei közül az Intel szerepelt a legrosszabbul, miután a Credit Suisse elemzői leminősítették a papírt a félvezetőgyártó társaság kihasználatlan kapacitásai miatt. Az AIG és a Time Warner viszont drágultak, mivel egyre közelebb állnak a tőzsdefelügyelettel (SEC) való megállapodáshoz a korábban elkövetett szabálytalanságok ügyében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.