BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A gépipar 2004 nagy vesztese

A pesti börze tavalyi sikersztoriját némileg beárnyékolja, hogy néhány cég részvénye számottevő árfolyamveszteséggel zárt. Az uniós csatlakozás évének legnagyobb vesztese a gépipar volt. A problémák többségének hátterében a dollár gyengélkedése állt.

A Budapesti Értéktőzsdén tavaly szinte csak nyerni lehetett, az irányadó részvényindex 57 százalékkal erősödött, a legnépszerűbb papírok - a Mol és az OTP - ára megduplázódott. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy a 22 jegyzett A kategóriás részvényből nyolcnak esett az értéke 2003-as záróárához képest, így egy rosszul megválasztott portfólióval akár bukni is lehetett a budapesti börzén.

A vesztes oldalon álló cégek többsége a dollár gyengülésének köszönheti árfolyamesését. Elsősorban a tőzsdén szereplő gépipari társaságoknál ugyanis - ha nem is teljes egészében, de részben - a bevételek amerikai valutában, a költségek viszont forintban jelentkeznek. Mivel a kurzusváltozásból eredő üzemieredmény-csökkenés még hatékony fedezeti tevékenységgel sem volt kompenzálható, e cégek általában veszteségről számoltak be gyorsjelentéseikben.

A legnagyobbat - 67 százalékot - a NABI-val lehetett bukni, az autóbuszgyártó papírjai egy év alatt a harmadukra értékelődtek le. Ennek elsődlegesen az a magyarázata, hogy a három tőzsdei gépipari társaság közül e cégnek a legnagyobb a dollárkitettsége. A mélyrepülésben azonban nemcsak az amerikai valuta gyengélkedése játszott szerepet, hanem az erősödő verseny is mind az amerikai, mind pedig az angol piacon. Ráadásul a közelmúltban egyszeri kiadások is felmerültek a banki hitelek átstrukturálása, a cégcsoport körüli átszervezések és a hatékonysági intézkedések miatt. Mindemellett a jövő sem túl biztató, a rövid lejáratú kötelezettségek, illetve a Buy America szabály alóli felmentés megszüntetésével járó következmények tovább rontják az autóbusz-ipari társaság helyzetét.

A másik két jegyzett A kategóriás tőzsdei gépipari cég kurzusa mintegy a negyedével csökkent tavaly, szintén főként a dollár gyengélkedése miatt. A Rába üzemi szinten még veszteséges volt 2004 harmadik negyedévének végén, az amerikai futóműeladások bővülése és az egyre jelentősebb katonai gépjármű-megrendelés kihúzhatja a társaságot a gödörből. A Linamar - korábbi nevén Mezőgép - dollárkitettsége ugyan alacsonyabb a NABI-énál és a Rábáénál, az autóipari és gépgyártó társaság számára nagy érvágás volt a General Motors CVT- (fokozatmentes sebességváltó) megrendelésének leállítása, de az alapanyagok infláció feletti mértékű drágulása is nehézségeket okozott. A jövő azonban ennél a cégnél is pozitív kilátásokkal kecsegtet, a kieső bevételt ugyanis nyugat-európai megrendelésekkel sikerült pótolni.

A Globus értéke egy év alatt 51 százalékkal süllyedt a felére csökkentett eredményvárakozás hatására. A visszaesés részben itt is a dollár gyengülésével magyarázható, a társaság legfőbb exportpiacán, Oroszországban ugyanis jelentősen csökkent az árrés, ezért nemcsak az üzemi eredmény gyengült, hanem az értékesítés visszafogása miatt a készletek - és a kapcsolódó költségek is - emelkedtek.

A névértékben megötödölt BorsodChem-részvények gyengülése mögött nem az eredmények állnak, hanem a főtulajdonos kiszállása. A VCP ősszel ugyanis viszonylag alacsony árfolyamon dobta piacra a kezében lévő részvényeket. A Synergon kurzusát ezzel szemben a veszteséges működés taszította a mélybe, amely elsősorban a kormányzati beszerzések elmaradásának tudható be.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.