Devizaopciók: nyereség lehet, veszteség kizárva

A devizaárfolyam ingadozásából fakadó kockázat kezelésének a határidős ügyletek mellett a másik legfontosabb pénzpiaci eszköze a devizaopciók alkalmazása. Ennek az eszköztípusnak az igénybevétele a magyarországi vállalatok körében még kevéssé elterjedt, aminek főbb okai a bankok által előírt, jellemzően 100-500 ezer eurónak megfelelő minimális kötésösszeg (tőzsdei ügyletkötés esetén a minimális kötésösszeg ennél alacsonyabb), valamint hogy a forintra szóló opciók díja a forint árfolyamának ingadozásából fakadóan magasnak tűnhet. Ennek ellenére az opciók hasznos eszköznek bizonyulhatnak az árfolyammozgás kedvezőtlen hatásainak kiküszöbölésében, ennek illusztrálása érdekében foglaljuk össze az alábbiakban a devizaopciókra vonatkozó alapvető ismereteket.

Az opciók legfőbb eltérése a határidős ügyletektől az, hogy egy határidős devizaügylet lejáratakor a napi árfolyamtól függetlenül az előre rögzített határidős árfolyamon megtörténik a deviza vétele vagy eladása. Egy opciónál viszont el lehet dönteni, hogy a lejáratkori napi árfolyamtól függően élnek-e a kötési árfolyamon történő devizaátváltás jogával. Ez a döntési lehetőség azt jelenti, hogy az opció jogosultja az ügyletkötéskor már kifizetett opciós díjtól eltekintve lejáratkor az opción veszteséget nem tud elszenvedni, mert nem köteles élni opciós jogával. Ennek megfelelően opció vásárlása egyrészt akkor célszerű, ha a vállalat el akarja kerülni a kedvezőtlen árfolyamváltozásból fakadó veszteséget, viszont nem kíván lemondani az árfolyamnyereség lehetőségéről. Másrészt az opció megfelelő eszköz lehet az árfolyamkockázat kezelésére abban az esetben, ha a jövőbeli devizabevétel vagy -kiadás teljesülése bizonytalan, és így a vállalat nem tud határidős ügyletet kötni.

Az opció vásárlója jogot szerez arra, hogy egy előre rögzített napon és árfolyamon megvegyen (call opció) vagy eladjon (put opció) egy bizonyos összegű devizát, attól függően, hogy vételi, vagy eladási jogot vásárolt. Az opció eladójának (kiírójának) ennek megfelelően eladási vagy vételi kötelezettsége keletkezik a jogosulttal szemben. A továbbiakban az egyszerűsítés érdekében az opciókat a jogosult szempontjából vizsgáljuk, azonban egy vállalat dönthet opció kiírása mellett is. Devizavételi opció vásárlása az importőr vállalatok árfolyamkockázatát mérsékelheti, mivel ha lejáratkor a deviza árfolyama a kötési árfolyam fölött van (vagyis az import forintköltsége emelkedett), akkor a vállalat lehívhatja az opciót. Ez azt jelenti, hogy a vállalat az import kifizetéséhez szükséges devizát az előre rögzített, és ebben az esetben kedvezőbb kötési árfolyamon veheti meg. Ha a deviza ára lejáratkor a kötési árfolyam alatt van, akkor az importőr lehívás nélkül hagyja kifutni az opciót.

Exportőrök esetén az opció árfolyamkockázat-kezelési célja ezzel éppen ellentétes: az exportőr vállalatnak a forint erősödése kedvezőtlen, mivel ekkor a bevétel forintértéke csökken. Ennek megfelelően az exportőr számára devizaeladási opció vétele célszerű, így ha a deviza forintban kifejezett ára az előre rögzített kötési árfolyam alatt van, akkor az opció lehívásával a számára kedvezőbb kötési árfolyamon válthatja át exportbevételét forintra. Amennyiben lejáratkor a forint a kötési árfolyamnál gyengébb, akkor az opciós jog igénybevétele nélkül jár le. Vételi opció esetén tehát akkor lesz kifizetés, ha a forint gyengébb a kötési árfolyamnál, eladási pozíció esetén pedig a kötési árfolyamnál erősebb forintárfolyam jár kifizetéssel (ezt illusztrálja ábránk), ahol a lejáratkori értékben figyelembe vettük az opcióért fizetett díjat is.

Ábránkon is látható, hogy a jogosult számára az opcióból fakadó nyereség lejáratkor elvileg korlátlan lehet, a veszteség viszont kizárt, mivel az opció vásárlója nem köteles élni opciós vételi vagy eladási jogával. Például ha egy exportőr vállalat számára lejáratkor a forint árfolyama kedvező (vagyis gyengébb az opció kötési árfolyamánál), akkor az exportbevétel napi árfolyamon történő átváltása nyereségessé teheti üzletét, az opciót pedig hagyja kifutni lehívás nélkül. Ezért a jogért cserébe viszont díjat kell fizetni a kötelezett részére. A fizetendő díjat több tényező is befolyásolja, idetartozik a kötési árfolyam, az ügylet megkötésének napján érvényes piaci árfolyam, a futamidő, az árfolyam múltbeli volatilitása, valamint a bel- és külföldi kamatok szintje. Minél nagyobb az opció lejáratkori lehívásának valószínűsége, annál magasabb lesz annak díja, így például devizavételi opció esetén alacsonyabb kötési árfolyamhoz magasabb díj tartozik. Az ábránkon feltüntetett eset dollárra szóló egyéves futamidejű opciók értékeit ábrázolja a lejáratkori árfolyam függvényében. Mindkét ügylet 190 forint/dollár kötési árfolyamra vonatkozik - ilyen feltételekkel a vételi opció díja dolláronként 16 forint, az eladási opcióé pedig 7 forint körül van (az opciók pontos díját a bankok mindig egyedileg határozzák meg). A vételi opció magasabb díja azzal indokolható, hogy a dollár egy év múlva 190 forintos árfolyamon történő vételére való jog kedvezőbb lehetőségnek tűnik, mint az ilyen árfolyamon való devizaeladási jog.

Ha a vállalat opció vétele helyett opció eladása mellett dönt, akkor a kapott díj mellett figyelembe kell vennie, hogy ez esetben az opcióból fakadó veszteség elvileg korlátlan lehet, továbbá a bankok biztosítékot követelnek meg a vállalattól a vállalt kötelezettség teljesítése érdekében, aminek értéke induláskor általában a kötési összeg 10 százaléka körül van.

Jóllehet az opció díja felfogható úgy, mint egy biztosításért fizetendő díj, előfordulhat, hogy a vállalat nem tudja azt finanszírozni. Ilyen esetekben lehet árfolyamkockázat-kezelési alternatíva a nulla költségű (zero-cost) opciók igénybevétele. Ez a kiírásnak és vételnek olyan kombinációját jelenti, amelynél a vállalat által kiírt opció díjbevétele és a megvettért fizetett díj kiegyenlíti egymást. A nulla költségű opció hasonlít a határidős devizaügylethez, azonban ha a lejáratkor az árfolyam egy meghatározott sávon belül van, akkor az ügylet nem jár kifizetéssel, a devizaátváltás piaci árfolyamon történik meg. Amennyiben viszont az árfolyam a sávon kívül esik, akkor import esetén vételi, export esetén eladási jog vagy kötelezettség lép fel. Például exportőr vállalat esetén ha a forint gyengült, a határidős árfolyamnál kedvezőbb árfolyamon lép csak fel deviza-eladási kötelezettsége, erősödő forint esetén viszont eladási joga csak a határidős árfolyamnál kedvezőtlenebb árfolyamon van. Ez azt jelenti, hogy az ügylet bizonyos mértékben lehetővé teszi árfolyamnyereség realizálását, viszont árfolyamveszteség ellen a határidős árfolyamnál kedvezőtlenebb átváltási árfolyamon nyújt biztosítást.

Habár az opciós ügyletek sokak szemében még ma is csak az árfolyam-spekuláció egy eszközének tűnnek, láthatjuk, hogy kockázatkezelési célú alkalmazásától való idegenkedés alapvetően indokolatlan, mert devizaopció segítségével védekezni lehet az árfolyamveszteség elszenvedése ellen olyan módon, hogy árfolyamnyereség realizálására is maradjon lehetőség.