BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még mindig magas a biztosítók koncentrációja

A harmadik negyedévben az öt piacvezető társaságnál csapódott le a biztosítási díjbevétel több mint 75 százaléka - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jelentéséből. A koncentráció különösen a nem élet ágban magas, ahol az arány a 83 százalékhoz közelít. Igaz, ez még mindig kisebb, mint az egy évvel korábban mért 86,57 százalék.

Ezt a piaci szegmenst - a Magyar Biztosítók Szövetsége három negyedéves adatai alapján - továbbra is az Allianz Hungária dominálja, amelynek díjbevétel alapján számolt részesedése meghaladja a 35 százalékot. A Generali-Providencia 20, az Aegon és az OTP Garancia 8-8, az Uniqa valamivel több mint 6 százalékos részarányt képvisel a 22 szereplős piacon. A listavezető ennél is nagyobb szeletet, 43 százalékot tudhat a magáénak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások terén, bár itt az év végi biztosítóváltási hullám némileg átrendezhette a terepet.

Élet ágon alacsonyabb a piaci koncentráció: az öt meghatározó szereplő a díjbevétel 77,25 százaléka felett diszponál, szemben az egy évvel korábbi, 78,85 százalékkal. Ám az erőviszonyok jóval kiegyenlítettebbek a "nagyok" között: a húsztagú piac képzeletbeli dobogójának legfelső fokán álló ING a maga 27 százalékos részesedésével ugyan 11 százalékponttal jár a második helyezett Aegon előtt, ám utóbbitól már csak kevéssel marad el az egyaránt 12 százalék közelében járó Generali-Providencia és az OTP Garancia, amelyeket a 8 százalékról épphogy lecsúszó Allianz követ a sorban.

Az életbiztosítási ág díjbevételének zöme, 56,5 százaléka továbbra is a vegyes életbiztosításokból származik - olvasható a PSZÁF-jelentésben, de meghatározó a befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítások 35,3 százalékos hozzájárulása is. A szerkezetben némi eltolódás figyelhető meg a vegyes biztosítások javára, amelyek aránya növekedést mutat mind a bázisidőszakhoz, mind 2003 végéhez képest. A unit linked biztosítások részarányának mérséklődése különösen az egyszeri díjas szerződéseknél szembetűnő. A felügyelet szerint a kockázati életbiztosítások részarányának csekély növekedése mögött a jelzálog- és egyéb hitelek állománybővülése, pontosabban az azokhoz tartozó hitelfedezeti biztosítások számának gyarapodása húzódik meg. Az egy év alatt 5,7 százalékkal bővülő nem életbiztosítási ág díjbevételén belül a kgfb-kből befolyó összegek a legjelentősebbek. Ezek 29,5 százalékos arányt képviselnek, miközben a casco szerződések díjbevétele 26,8 százalékot tesz ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.