Csúcs után lanyhult a kőolajpiac
Ami az árak volatilitását, változékonyságát illeti, nem lehet oka panaszra azoknak a befektetőknek, akik az elmúlt évben működési terepnek a határidős nyersolajpiacokat választották.
Az Európában irányadó minőségnek tekintett északi-tengeri brent nyersolaj fronthónapi, hordónkénti jegyzése a mintegy négy hónapig tartó rali eredményeként a 37 dollár körüli szintről 56 dollár közelébe emelkedett a londoni nemzetközi kőolajtőzsdén (IPE). Hasonló pályát futott be a New York-i határidős piacon (NYMEX) az amerikai WTI nyersolaj jegyzése is.
Erről a csúcsról már csak a határidős piacok szereplőinek csoportlélektanára, valamint az árgrafikonok "morfológiájára" alapozó technikai elemzés szerint is elvárható volt egy ellenirányú ármozgás, amely a húsvéti ünnepek előtt el is kezdődött. Az árcsökkenés indokoltságát azonban fundamentális, illetve piacon kívüli fejlemények is alátámasztották. A drámai áremelkedést piaci körök főleg a kereslet tavalyi gyors ütemű növekedésével magyarázzák, továbbá azzal, hogy az OPEC a két héttel ezelőtti iszfaháni értekezletén a várakozásokkal szemben csupán napi félmillió hordónyi, kevesebb mint kétszázalékos kitermelésnövelésről döntött. (A kartell jelenleg napi 27,5 millió hordó nyersolajat hoz felszínre, míg a globális keresletet a folyó évre napi 84,3 millió hordóra prognosztizálják.) Kilátásba helyezték további napi 500 ezer hordónyi kínálatnövelés lehetőségét is, ám ehhez egyelőre nem látják elérkezettnek az időt. E döntés halogatása egyébként egyike azon tényezőknek, amelyek 54 dollár körüli szintnél erős támaszt nyújtanak az áraknak.
Ennek ellenére az árcsökkenést előmozdító hírekre már igen kiéhezett piacon két fejlemény mégis megtorpantotta az áremelkedést: az egyik az amerikai nyersolajkészletek gyarapodásáról szóló jelentés. Az USA energiaügyi minisztériumának közleménye immár a hatodik egymást követő héten növekedésről tudósít.
A másik, inkább piacon kívüli, ám arra feltétlenül visszaható tényező a dollár erősödése volt, illetve az a körülmény, hogy a Federal Reserve megemelte a rövid látra szóló betétek kamatát. Ez azt eredményezte, hogy az árupiacokon nagyobb vételi (long) pozíciójú befektetők kiszállása gyengíti a jegyzéseket.
Az árakra fundamentális oldalról nehezedő nyomás jelenleg átmenetinek tűnik: az Egyesült Államokban alig több mint másfél hónap múlva kezdődik a nyári autós csúcsszezon. (Ebben a szeptember elejéig tartó időszakban az államok autósai a világ nyersolajtermelésének mintegy tíz százalékával egyenértékű benzint használnak fel.) Ez és a kínai felhasználás növekedése miatt sokan azzal számolnak, hogy a napi 84-85 millió hordónyi fogyasztással szemben a hasonló mennyiségűre becsült kínálat olyan kényes egyensúlyt jelent, amely bármilyen, előre nem látható nemzetközi politikai konfliktus vagy természeti katasztrófa következtében nyomban felborulhat. (IK)


