Linamar: nincs osztalék
Nem fizet osztalékot a Linamar Rt. a tavalyi nyereség után, az összeget ugyanis teljes mértékben tartalékba helyezik - derült ki az orosházi gépgyártó társaság tegnapi éves rendes közgyűlésének határozataiból. Az éves beszámolók elfogadása mellett három évre újraválasztották a lejárt mandátumú igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat.
A Linamar a CVT-projekt tavalyi bedőlése óta lendületesen fejlődik. Erről árulkodnak Ivanics János vezérigazgató szavai is, miszerint a kapacitások olyannyira lekötöttek, hogy egyes gépgyártási műveleteket belföldi partnereknek kénytelenek kihelyezni. A vezérigazgató nem hozta nyilvánosságra az idei terveket, mindössze annyit árult el, hogy az idén az eredményességre koncentrálnak, és az év elején megfogalmazott tízszázalékos bevételnövekedési tervet tartani tudják.
A Linamar 541 millió forint mérleg szerinti eredményt ért el 2004-ben, amely 81,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A társaság árbevétele 0,8 százalékkal, 20,717 milliárd forintra csökkent tavaly. (VG)


