BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megnyerő "bűnös" részvények

A tengerentúli hadiipari részvényekkel - az iraki, illetve az afgán katonai események függvényében - nem lehetett rosszul járni, hiszen a védelmi kiadások növekedése jótékonyan hatott a szektor szereplőinek eredményeire. A várakozások szerint az elkövetkező években sem lankad a terrorizmus elleni küzdelem, a védelem, illetve a katonai felderítés szerepe, nem beszélve arról, hogy a hadsereget továbbra is modernizálni kell.

Néha érdemes hallgatni az agyonismételt frázisokra: a védelmi szektor jelenléte nélkül ugyanis az idén eddig nem lehetett nyerni. Az amerikai Standard & Poor's 500 indexkosarában szereplő tíz védelmi, illetve űrtechnológiai társaság papírjai január elejétől átlagosan öt százalékkal emelkedtek, szemben a tőzsdemutató négy százalék körüli viszszaesésével, ám voltak, akik kiugró emelkedést könyvelhettek el. A Boeing részvényei az idén 15 százalékkal szárnyaltak, amellyel a második legjobb teljesítményt nyújtották a Dow Jones indexkosarán belül. A gumiabroncsot gyártó Goodrich és a Rockwell Collins árfolyama pedig mintegy 20 százalékot ugrott. Sőt, ha az amerikai védelmi szektor húsz legnagyobb résztvevőjének szereplését vesszük szemügyre - amelyek legalább egymilliárd dolláros piaci kapitalizációval bírnak -, akkor az elmúlt 12 hónapban átlagosan 30 százalékkal erősödött az árfolyamuk, s ez jócskán meghaladja az S&P 500 mutató ez idő alatt elért kétszázalékos emelkedését.

Az ágazat jó szereplésére a magyarázat igen egyszerű: amíg Irakban és Afganisztánban folyamatosak a katonai akciók, nem beszélve az Egyesült Államok belbiztonságának előtérbe kerüléséről, addig a legfejlettebb hadiipari eszközökre szóló kiadások csökkenésétől aligha kell tartani. Ez a tendencia vélhetően belátható időn belül nem is változik - vélik az elemzők. A védelmi kiadások növelése tetten érhető az első negyedéves számokban is: a Lockheed Martin például 27 százalékos profitjavulásról számolt be az előző esztendő hasonló időszakához képest, s egyúttal javított 2005. évi tervszámain is. A Lockheedről levált L-3 Communications pedig, amely hírszerző és felderítő rendszereket gyárt a társaságnak, 42 százalékos eredménynövekedést produkált, s ugyancsak kedvezően változtatott ez évi előrejelzésein.

Kérdés, érdemes-e még ezen a ponton beszállni a szektorba? A részvények mellett szól, hogy aligha tekinthetők túlértékeltnek. Az S&P 500 indexben szereplő tíz társaság átlagosan 18,6 százalékos P/E mutatót (egy részvényre jutó árfolyam és eredmény hányadosa) mondhat magának. Ez ugyan 12 százalékos prémiumot jelent a piaci átlaghoz képest, ám az ágazattól közel húszszázalékos profitemelkedést várnak az elemzők 2005-ben, amely jóval impozánsabb az S&P 500 indexkosár tagjainak ötszázalékos várakozásától.

Az ágazat tagjai között azért érdemes körülnézni, hiszen az elmúlt egy év emelkedését követően még mindig találni olyan papírokat, amelyet alulértékeltnek tartanak az elemzők. A legtöbben az L-3, a Lockheed Martin és a United Technologies részvényeiben látnak fantáziát, míg a kisebb társaságok közül a United Defense Industries tűnhet jó befektetési lehetőségnek - amely cégre a brit BAE Systems is szemet vetett -, illetve a katonai elektronikai rendszereket gyártó Engineered Support Systems. A kimondottan a "bűnös" szektorokra - védelmi ipar, szerencsejáték, dohány-, szeszipar - szakosodott Vice Fund favoritja az L-3 és az Engineered Support Systems, s ezt azzal indokolta, hogy nagyobb a technológiai kitettségük. Ez pedig kedvezőbb növekedési potenciált jelenthet a részvények árfolyamát illetően, mint ha a repülőgép-, a hajó-, illetve fegyvergyártás jelentené a fő tevékenységüket - vélik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.