BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Profiltisztulás a Belvedere-nél

Kizárólag képzőművészeti anyagot visz kalapács alá e hét szombaton megrendezendő aukcióján a Belvedere Szalon. A műtárgyak, bútorok mellőzése nem meglepő annak fényében, hogy a cég legutóbbi árverésén úgyszólván csak a festmények értek el jó eredményt (VG, 2005. április 11., 19. oldal). Ezúttal 207 festmény, grafika és szobor várja vevőjét a Szent István téren. Az összkikiáltási ár meghaladja a 108 millió forintot.

Népszerű művészeink közül Mednyánszky Lászlótól, Scheiber Hugótól és Rippl-Rónai Józseftől egyenként féltucatnyi alkotásra licitálhatunk, amelyek árai igen széles skálán mozognak: a Rippl-Rónai-pasztellek kikiáltási árai például 440 ezer és 3,8 millió forint között szóródnak. A kiemelkedő alkotások sorába tartozik Farkas Istvánnak a Budapesti Történeti Múzeum nemrég zárult kiállításán is szerepelt, korai balatoni tájképe (7,5), Szőnyi István Vízparton várakozók című festménye (2,8), illetve Aba-Novák Vilmos temperával falemezre festett vázlatai (8,5, illetve 7,5 millió forint). Az aukció zárását alkotó páros Aba-Novák egy-egy monumentális alkotásának - a székesfehérvári Romkert freskójának, illetve a városmajori templom pannójának - gondolatát fogalmazza meg kisebb formátumban. Vajda Lajostól egy jellegzetes, a motívumokat szürrealisztikusan halmozó ceruzarajzra (1,2 millió forint), Kádár Bélától két önarcképre (másfél, illetve 1,2) és az idehaza és külföldön is több ízben kiállított, reprodukált Akt lanttal című temperaképre (3,2 millió forint) tehetünk szert.

A sokszorosított grafikák gyűjtői számára Kondor Béla 1967-es plakátja (75 ezer), Uitz Béla Árkádiai jelenete (16 ezer), illetve Farkasházy Miklós 1947-ben készült, 20 lapos linómetszet-sorozata (240 ezer forint) jelent különleges csemegét. A szobrok közül nagyon érdekes darab Borsos Miklós A tihanyi echo című kisplasztikája: az 550 ezer forintról induló, 1964-ben készült bronzszobrot később Melocco Miklós látta el kavicsformára emlékeztető faragott kőlábazattal, köztéri változata pedig természetesen Tihanyban, a visszhangdombon áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.