BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó a klíma a devizahiteleknek

A forint árfolyamának idei alakulása egyelőre kedvez a deviza alapú hitelben ülő adósoknak: eddig nem váltak be a 260 forintos euróról szóló jóslatok, és a svájci alapkamat is változatlan maradt. A bankok egyébként hagynak kedvezményeket drasztikus árfolyammozgások esetére is.

A jelenlegi, 250 forint alatti árfolyammal viszonylag jól járnak az euró alapú kölcsönt felvevők: bár a mostani kurzus néhány forinttal gyengébb a kora tavaszinál, a törlesztőrészletekben ez igazán komoly elmozdulást nem okozott. Egyelőre nem váltak be a gyengébb forintárfolyamra vonatkozó prognózisok: egyes elemzők ugyanis a 260-270-es szint között látják az euró egységéhez mért kurzus valószínű szintjét, ez viszont már érezhető elmozdulást okozhatna a törlesztőrészletekben. (Számításaink szerint az FHB 20 éves futamidejű, euró alapú lakáshitelénél ötmillió forint kölcsönösszegnél a 260-as árfolyam már több mint 46 ezer forintos törlesztőrészletet eredményezne, amely nagyjából háromezer forinttal lenne magasabb a jelenleginél.)

Az előzetes jóslatok ellenére nem változott a helyzet a svájci frank alapú hiteleknél sem: az elemzők által erre az esztendőre várt kamatemelés egyelőre elmaradt, így drasztikus mértékű mozgást sem produkált a forinthoz mért árfolyam. A svájci jegybank egyébként ma dönt arról, hogy változtat-e a kamatszinten.

A bankok ugyanakkor biztosítják a lehetőséget arra, hogy az árfolyam- vagy kamatkörnyezet változása miatt emelkedő törlesztőrészletek hatásait az ügyfelek kezelni tudják. A legfontosabb kedvezmény, hogy a deviza alapú lakáshiteleknél - a futamidő alatt egy alkalommal - ingyen engedik a "forintosítást" a bankok.

A kölcsön terheinek csökkentését célzó előtörlesztésnél vegyesebb a kép. A lakáshitelek előtörlesztéséért több hitelintézetnél nem számolnak fel külön díjat: ezzel együtt érdemes a kamatfordulóra időzíteni a lépést, hiszen egyes esetekben az ebben az időpontban végrehajtott előtörlesztés kevesebbe kerül, vagy akár ingyen is megúszhatja az ügyfél. A CIB Bank például - svájci frank alapú lakáshitelénél - kamatfordulókor nem számít fel előtörlesztési díjat, egyéb esetekben viszont a tőketartozásra vetítve fél százalékot ki kell fizetnie az adósnak.

Az előtörlesztésnél érdemes szem előtt tartani azt is, hogy a teljes hátralévő tőketartozás kiegyenlítését jóval nehezebben nyelik le a bankok, ez meglátszik a felszámított díjakon is: egyes hitelintézeteknél a részelőtörlesztés jóval olcsóbb, mint az azonnali kiszállás. A más bankhoz átmenő ügyfeleknek szintén számítaniuk kell arra, hogy régi hitelintézetük keményebb feltételeket szab az előtörlesztésnél.

A bankok szerint a devizában eladósodott ügyfelek többségénél a kisebb árfolyammozgások nem okoznak túlzott traumát, egy-kétezer forintos törlesztőrészlet-mozgás többnyire belefér a költségvetésbe. Komolyabb gondok a kis kockázatviselő képességű, alacsony jövedelmű kölcsönfelvevőknél mutatkozhatnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.