Eddig 16 társaság debütált az idén a Varsó Értéktőzsdén nyilvános részvénykibocsátással, közülük 15 lengyel és egy holland. A tranzakciók összértéke 2,5 milliárd zlotyra rúg, a Magyar Nemzeti Bank tegnapi hivatalos középárfolyamán számolva mintegy 155 milliárd forintra. A legnagyobb ügyletet a Grupa Lotos bonyolította május végén. A lengyel állam az olajvállalat 35 millió részvényét értékesítette egymilliárd zlotyért (62,6 milliárd forintért). A tranzakció révén a cég papírjainak mintegy 49 százaléka forog jelenleg a Varsói Értéktőzsdén, a többi állami tulajdonban maradt. A Polmos Bialystok 42 százalékának eladásából 306 millió zloty (18,9 milliárd forint) ütötte a lengyel állam markát. A Zubrowka gyártójának részvényeit május 12-én vezették be a börzére. A Ciech februárban kezdte meg tőzsdei szereplését. A vegyipari társaságnál a terjeszkedési tervek finanszírozására történt a rész-vénykibocsátás. E cégek mellett a legkülönbözőbb ágazatok képviselői jelentek meg a lengyel parketten. Az idén debütált a háztartási eszközöket, például porszívókat előállító Zelmer, a csavargyártó Srubex, illetve a lengyelországi Kentucky Fried Chicken és Pizza Hut étteremláncot működtető holland AmRest Holdings is. A lengyel privatizáció folytatásával további nyilvános részvénykibocsátások várhatók.

Csehországban mindössze az Orcóval bővült a kibocsátók listája az idén. Az ingatlancsoport részvényeinek bevezetése azonban nem járt részvénykibocsátással. A hónap végén bevezetik a médiában érdekelt CME részvényeit is a börzére, a Nova Tv-t is a soraiban tudó társaság papírjai jelenleg a Nasdaqon találhatók meg. A Budapesti Értéktőzsdén sajnos egyetlen új cég sem jelent meg az idén, s egyelőre csak egy, a TVNetWork Rt. jelezte e szándékát. A tőkepiaci törvény várható módosításával azonban talán gyorsabban bővülhet az új kibocsátók száma, a változtatások eredményeképp ugyanis a tőzsdére lépés előtt nem lesz kötelező nyilvános kibocsátást lebonyolítani.