Nincs jelentős opciós spekuláció
A forint 2001-es liberalizálása óta talán a legérdekesebb forintpiaci változás a devizaopciók megjelenése volt. Elsőként még az árfolyamsáv elleni támadás idején ismerkedhettünk meg az opciós piac jelentőségével, amikor már a sáv elleni támadás előtt két hónappal megjelentek a sáv eltolásából profitáló opciós kereskedési stratégiákra vonatkozó felhívások. Az opciós kereskedés azonban nem maradt abba a forint elleni támadás kifulladása után. A hazai fizetőeszköz stabilizációja új terméket is hozott a piacra, a spekulánsok 2004-ben már nem a forint mellett vagy ellen, hanem a 250-255 körüli stabil euróárfolyamra fogadtak. Ennek elsődleges eszköze a barrier vagy knock-out opciók voltak. Röviden összefoglalva, az opcióval a spekuláns elad eurót és forintot vásárolt egy sima deviza-piaci tranzakcióhoz hasonlóan, de olyan kikötéssel, hogy az ügylet semmis, ha az árfolyam elér egy adott szintet, például akárcsak egyetlen egyszer előfordul, hogy egy euró 245 forintért cserél gazdát. Azok, akik úgy gondolták, a jegybank óvatos kamatcsökkentési politikája sikeresen stabilizálja majd az árfolyamot a 250-255-ös sávban, akár kettős küszöböt is beiktathattak, az angolul double knock-outnak nevezett opcióval például arra fogadhattak, hogy az árfolyam 245-260 forintos sávban marad, azaz forintot vásároltak olyan feltétellel, hogy ha bármelyik értéket eléri, az opció semmissé válik. A spekulánsok nagy valószínűséggel az elmúlt időszakban inkább a hazai fizetőeszköz stabilitása mellett voltak, de a kamatkülönbözet olvadásával ez akár meg is változhat, amely nem jelentene azonnali forintgyengülést, de egy forintfék eltűnne a piacról.
Az opciós termékek egy másik érdekes csoportja az úgynevezett risk-reversal, amelyekből információt szerezhetünk az opciós piac árfolyam-várakozásáról. A termék lényege, hogy egyszerre kötünk eladási és vételi opciót, lehetőleg mindkettőt jó messze az aktuális árfolyamtól annak érdekében, hogy profitáljunk, ha az árfolyam jelentősen gyengül vagy erősödik. Mivel az opció kötési árfolyama (ahol az egyik devizát a másikra cseréljük) jó messze van az aktuális piaci árfolyamtól (illetve az adott lejáratra szóló határidős árfolyamtól), az opció értékét szinte kizárólag az árfolyam változékonysága határozza meg, amely emelkedik, ha a piac jelentősen elmozdul. Például arra kötünk két opciót, hogy forintot veszünk és eurót adunk el 240 forintos árfolyamon, illetve forintot adunk el és eurót veszünk 270 forintos árfolyamon, hat hónappal későbbi lejáratra. Első látásra úgy tűnik, rosszul spekulálunk, hiszen mi értelme van eurót eladni 240 forintért, amikor a piacon 250 forintot is kapunk érte, illetve ki akarna 270 forintot adni egy euróért? Valójában pont az a spekuláció lényege, hogy ilyen irreális irányban igen olcsón lehet opciót, ha úgy tetszik, fogadást kötni. Abban az esetben pedig, ha az árfolyam jelentősen elmozdul, és közel kerülünk az említett szintek valamelyikéhez, az egyik opció a bekerülési érték sokszorosára emelkedik, a másik viszont legfeljebb csak a vételi ár egyszeresét veszítheti el, így összességében jobban jöhetünk ki az ügyletből. A risk-reversal értéke tehát az mutatja, milyen esélyt ad a piac egy jelentősebb elmozdulásnak akár a gyenge, akár az erős irányba.
Ez a típusú opció az euró árfolyamának alakulásában tavaly jó előrejelző volt, őszi emelkedését a dollár mélyrepülése követte, majd a visszatérés után néhány héttel a dollárzuhanás is megállt. Az idei dollárerősödésről ugyanakkor egyáltalán nem jelzett, s ez azt mutatja, alapvetően meglepetés volt az amerikai fizetőeszköz térhódítása. Az utóbbi napokban kissé emelkedett a mutató, amely 4-5 centes dollárelmozdulást jelez a következő hetekre. A forintpiac esetében sajnos nem találunk ilyen összefüggést az opciós mutató és az árfolyam között, az elmúlt másfél év alapján egyelőre az opciók árazása is csak követi a forintpiaci eseményeket, amely egyúttal azt is jelenti: a vészjósló hangok ellenére egyelőre nem jelentős az árfolyam kilendülésére irányuló spekuláció.
