BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Likviditási válságok és a körbetartozás okai

Több, a magyar vállalati szektorra vonatkozó megfigyelés, vállalatvezetői vélemény egybehangzó megállapítása szerint a magyar gazdaságban az utóbbi egy-másfél évben megnőtt a késedelmes fizetés gyakorisága, és ezzel a szállítói hitelezés és a körbetartozás is elterjedtebbé vált. Ezt a jelenségegyüttest vizsgálta a GVI, a Figyelő és a Volksbank együttműködésében folyó kutatás, a Kkv Körkép júliusi kérdőíves adatfelvétele, amelynek során 300 kis- és középvállalat vezetőjét kerestük fel.

Az adatfelvétel során több egyszerű kérdést tettünk fel a cégvezetőknek a körbetartozás elterjedtségére vonatkozóan. A válaszokból kirajzolódó kép meglepő eredményt hozott: a kkv-k közel 53 százaléka állította, hogy a céget érintette az elmúlt 12 hónapban a körbetartozás. Ez a tény önmagában alátámasztja a körbetartozás jelenségének meglehetősen nagy elterjedtségére utaló véleményeket a magyar vállalatok, különösen a kkv-k között. Másrészt e jelenség növekvő intenzitását is megerősítik a kapott adatok: a cégvezetők 44,8 százaléka szerint az elmúlt negyedévben nőtt a körbetartozás gyakorisága, miközben csak 7,6 százalékuk számolt be ennek csökkenéséről.

A körbetartozás a kisebb cégek körében nagyobb arányban (64 százalékuknál) fordult elő, mint a nagyobb - 100-249 főt foglalkoztató - vállalkozásoknál (42 százalék). A szakértők véleménye és a cégvezetők mindennapi tapasztalatai is az építőipart emelik ki, mint e jelenségben leginkább érintett ágazatot. Eredményeink megerősítik e vélekedéseket: az építőipari vállalatok 65 százalékát érintette a körbetartozás az elmúlt évben, míg a gazdasági szolgáltatásba tartozók 40 százalékát.

A körbetartozás egyik elindítója kétségtelenül a vevői oldalon jelentkező késedelmes fizetés. Gyakorinak tekinthető, és a kkv-k árbevételén belül nagy súlyt képvisel a késedelmesen megkapott árbevétel aránya: a megkérdezett cégek vevőinek 37 százaléka késett több alkalommal az elmúlt fél évben, és az árbevétel 34 százaléka érkezett be legalább egy héttel a fizetési határidő lejárta után. A legfontosabb vevő esetében sem elhanyagolható e jelenség előfordulása: a társaságok 8,4 százalékánál mindig, 19,7 százalékánál gyakran, 28,5 százalékánál ritkán, 43,4 százalékánál soha sem késik a legfontosabb vevő fizetési kötelezettségeinek teljesítésével.

A fizetési késedelem a leggyakoribb a magyar tulajdonban lévő cégek vevőkörében, és e társaságok, valamint a kizárólag belföldre szállítók kapják késve árbevételük legnagyobb arányát. Megegyezően az előbb kimutatott eredményekkel az építőiparban a legnagyobb arányú a késve kapott árbevétel (ennek átlaga meghaladja az összes árbevétel 45 százalékát), de a feldolgozóiparban sem elhanyagolható és átlag feletti arányt kapunk (36 százalék).

A vevők fizetési fegyelme, a körbetartozás jelenségköre mellett kíváncsiak voltunk, hogy maguknak a cégeknek milyen a fizetési fegyelme, és mennyire jellemző rájuk a késedelmes adófizetés, illetve mekkora körben fordultak elő náluk likviditási válságok. Az eredmények szerint a kkv-k közel felénél fordult elő (47,5 százalék), hogy legalább egyszer késve fizetett az elmúlt egy évben beszállítóinak. Amelyeknél előfordult ez, ott átlagosan 17 alkalommal fizettek késve, a medián pedig 6-7 alkalom közé esett. Az elmúlt évben a kkv-k 9,7-e fizette be legalább egyszer késve a tb-járulékot, 11 százalékuk fizetett késve valamilyen adót és több mint harmaduknál (36,8 százalék) fordultak el likviditási problémák.

A késedelmes fizetés és a likviditási problémák megjelenése a kkv-szektoron belül leginkább a kisebb (20-49 főt foglalkoztató) cégeknél jelentkezik: 60,4 százalékuk fizetett késve legalább egyszer a szállítóknak és 52 százalékuknál fordult elő legalább egyszer likviditási gond, miközben a nagyobbaknál (100- 249 főt foglalkoztatóknál) a megfelelő arány 42,2 és 25,9 százalék volt. A likviditási problémák sokkal kevésbé érintették a száz százalékban külföldi tulajdonban lévő vállalatokat (21,4 százalék), mint a kkv-szektor egészét. A feldolgozóiparban a kkv-k 15, a nagy arányban exportálók 21 százaléka fizette be késve legalább egy alkalommal a tb-járulékot.

Nézzük meg ezek után a legfontosabb vevők késedelmes fizetése, a cég fizetési fegyelme, a likviditási problémák és a körbetartozás előfordulása közötti összefüggéseket. Négy hatást vizsgálunk: egyrészt a legnagyobb vevő irányából érkező hatásokat (fizetési határidők és fizetési fegyelem), másrészt azt, hogy az EU-adószámot kapott, áfát visszaigénylő, exportáló társaságok kiutalás előtti általános ellenőrzése - a "Draskovics-hatás" - mennyire befolyásolta a vállalat likviditását, illetve ezektől függetlenül adódó likviditási problémáknak a körbetartozás előfordulására gyakorolt hatását; végül pedig a legfontosabb vevő átlagos fizetési határidejének hatását.

Az eredmények arra vallanak, hogy a vevők fizetési késedelme valószínűbbé teszi, hogy maga a cég is fizetési késedelembe essen, és likviditási problémákkal nézzen szembe. Mind a fizetési, mind az adózási fegyelem megsértése szoros kapcsolatban áll a likviditási problémák megjelenésével. A szállítók késedelmes fizetése pedig jellemzően a vevők késedelmes fizetésével áll összefüggésben, vagyis ezt a körbetartozási hullám tovaterjedéseként foghatjuk fel.

A tb késve fizetése gyakran a késedelmes adófizetés mellett következik be: ahol az egyik előfordul, ott nagy valószínűséggel a másik is megjelenik. Ennek megfelelően az adózási fegyelem megsértése is a likviditási válságok jeleként vagy megjelenéseként fogható fel, és ennyiben elősegíti a körbetartozás létrejöttét is. A likviditási problémák megjelenése a körbetartozás valószínűségét növeli: ha egy cég nem képes pénzügyi problémáit megoldani, akkor megnő annak valószínűsége, hogy nem fizet szállítóinak időben, és így részese lesz a körbetartozási hullámnak.

Eredményeink szerint az áfakifizetések visszatartása egyértelműen növelte a körbetartozás jelenségének elterjedtségét: ez az intézkedés minél erősebben rontotta a cégek likviditási helyzetét, annál valószínűbb, hogy a vállalat belekerült a körbetartozás által érintettek csoportjába.

Számításaink azt támasztják alá, hogy mindhárom tényező (a likviditási válságok, a vevők késedelmes fizetése és az áfakifizetések visszatartása) kedvező hatással van (volt) arra, hogy a vállalat késedelmesen fizessen szállítóinak, illetve belekerüljön a körbetartozás által érintettek csoportjába. Különösen a Draskovics-hatás erősségét kell aláhúznunk. A volt pénzügyminiszter nevével fémjelzett intézkedés radikálisan növelte a kkv-k körében a késedelmes fizetés és a körbetartozás elterjedtségét. Becsléseink szerint, ha egy cégcsoportban azon cégek körében, amelyeket nem érintett a Draskovics-hatás, a társaság 10 százaléka nem fizetett időben szállítóinak, akkor azoknál, az egyébként mindenben az előzőekkel azonos vállaltoknál, amelyeket elért ez a hatás, már 35 százalékra volt tehető a szállítóknak késedelmesen fizetők aránya.

A körbetartozás folyamatára ható e három tényező súlya azonban hosszabb távon más képet mutat, mint amit a becslések eredményei sugallnak. A Draskovics-hatást ugyanis - bár lórúgásként érte a kkv-szektort és radikálisan megnövelte a késedelmes fizetés és a körbetartozás valószínűségét - egyszeri eseményként kell kezelni, amelynek lassan elhal tovagyűrűző hatása. Nem így a likviditási válságokat és a vevők késedelmes fizetését. Az utóbbiaknál figyelembe kell venni, hogy a likviditási válságok létrejötte némileg ritkább, mint az, hogy a vevők késedelmesen fizetnek a cégeknek. Az előbbi a kkv-k 36,8, az utóbbi pedig 83,5 százalékuknál fordult elő legalább egyszer az elmúlt 12 hónapban.

Eredményeinkből az is látszik, hogy a vevők késedelmes fizetése különösen erős romboló hatást gyakorol az adott cég fizetési fegyelmére. Azaz a körbetartozás önmagát erősítő folyamatként érvényesül. Természetesen ez csak akkor érvényesülne erősen a magyar gazdaságban, ha minden társaság eladói és vevői oldalán kkv-szektorba tartozó cég állna. Azonban nem ez a helyzet, és feltehetően a nagyobbak között a fenti összefüggés gyengébben, vagy egyáltalán nem hat. Ez gátat szab annak, hogy a körbetartozás erősödő intenzitással a kkv-szektoron kívülre terjedjen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.