BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább dühöng a medve a BÉT-en

Pénteken is folytatódott az eladási hullám a Budapesti Értéktőzsdén, így a BUX napközben több mint három százalékot gyengült. Az esést több, párhuzamosan jelentkező körülmény magyarázza, amelyek közül csak egy a makrogazdasági gondokból eredő bizonytalanság.

Folytatódott a tőkekivonás a Budapesti Értéktőzsdéről, a parkettet napközben szinte elöntötték az eladásra kínált részvények. A BUX 3,07 százalékkal, 20 405,96 pontra gyengült. Az eddigi emelkedés utáni trendfordulót jelzi, hogy a részvényforgalom is magas, 38,9 milliárd forint volt. A blue-chipek kivétel nélkül gyengültek. Zárásra azonban lecsendesült a piac, a részvényárak enyhe növekedésnek indultak, habár így is negatív tartományban fejezték be a kereskedést.

Napközben a Mol ára jóval 20 ezer forint alatt volt, 19 500 forinton is forgott. Zárásra 19 920 forintot ért, ez 2,59 százalékos gyengülés. Forgalma 11,2 milliárd forintot ért el. A Richter 6,5 milliárd forintos forgalomban 2,7 százalékos áreséssel, 34 200 forinton zárt, ám napközben áttörte az alsó támasztéknak számító 34 ezer forintos értéket, a 33 500 forint közelében is kereskedtek vele. Az MTelekomnál kevésbé volt volatilis az ármozgás, a távközlési részvény 2,59 százalékot gyengült, 932 forinton zárta a napot 3 milliárd forintos forgalomban. Zuhant az OTP ára, és a nap vesztese lett: 5,29 százalékkal, 7250 forintra gyengült magas, 16,2 milliárd forintos forgalommal.

Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház szakértője szerint a BÉT alapvetően a regionális tőkekivonás áldozata, egyes félelmek szerint várhatóan még sokáig folytatódnak az amerikai kamatemelések; így a befektetők akár tömegesen is elfordulhatnak régiónktól, és a dollár alapú eszközöket kereshetik. Ehhez hozzáadódik az euró bevezetésének időpontja körül kialakult bizonytalanság.

A tőke nemcsak a bizonytalanság miatt vonul ki Magyarországról, hanem talán valóban elérkezett - úgy, mint a többi kelet-közép-európai országban - a profitrealizálás. Fundamentális alapon viszont erre már jóval korábban is sor kerülhetett volna. A regionális és a magyar belföldi tényezőkhöz hozzáadódik egy harmadik, globális hatás is: a szokásos profitrealizálás tőkekiáramlásba csapott át az intézményi befektetőknél, és ez természetesen azokat a piacokat érinti a legerőteljesebben, amelyek az elmúlt időben jelentős árnövekedést mutattak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.