BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áldásukat adták az egyesülésre

Jóváhagyta a Magyar Telekom (MT) közgyűlése tegnap a T-Mobile Magyarország Rt. beolvadását. Az egyesüléstől – amely a T-Mobile márkanevet nem szünteti meg – komoly megtakarításokat vár az igazgatóság, s az ügyfelek számára is ígért előnyöket.

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta a Magyar Telekom és a T-Mobile Magyarország egyesülését. Ezt követően a Magyar Telekom Rt. működési formája változatlan marad. A közgyűlés döntése alapján az igazgatóság 2005. szeptember 30-i fordulónappal elkészíti a távközlési vállalat jelenlegi, illetve a beolvadás utáni vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetét. Egy későbbi anyagban szerepel majd a megszűnő T-Mobile Magyarország Rt. elszámolási tervezete azon részvényeseivel szemben, akik a jogutód Magyar Telekom Rt.-ben nem kívánnak részvényesként jelen lenni.

Az egyesülés után a T-Mobile továbbra is önálló márkaként és önálló üzletágként működik majd a MT csoporton belül. Az összeolvadás összhangban van a még 2004-ben közzétett középtávú stratégiával. Néhány éven belül a csoport pénzügyi teljesítménye jelentősen, akár évi több tíz milliárd forinttal is javulhat.

A társaság közgyűlésére kiadott előterjesztés szerint az egyesülés az ügyfelek számára is előnyökkel jár majd. Az egységes ügyfélkiszolgálás egyszerűbbé teszi számukra az ügyintézést, a készülékvásárlást, a számlakezelést és a műszaki segítségkérést. A vezetékes- és mobiltevékenység harmonizációja pedig új, integrált szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé. Ezen belül kiemelt jelentőségű a szélessávú internetelérés fejlesztése – áll az előterjesztésben.

A hazai piacvezető távközlési társaság e hét szerdán publikálja harmadik negyedéves jelentését. Az elemzők az egy évvel korábbi számokhoz képest bő négyszázalékos emelkedésre számítanak az árbevétel terén: több mint 157 milliárd forintra. Ebben azonban nem kis szerepet játszik a Telekom Montenegró konszolidációs körbe való bevonása. A vezetékes üzletág ugyanis várhatóan ebben a jelentésben is visszaeső bevételekről számol majd be.

A Portfólió.hu internetes újság szerint, mivel az M-Telekom esetében a középtávú pénztermelő képesség vonzza a befektetőket, fontos, vajon a tegnaptól hivatalos integrációs folyamatok mennyiben ellensúlyozzák a telített mobil- és a lejtőn lévő vezetékespiac negatívumait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.