Birtokfejlesztési hitel az OTP-től
Mától elérhető az OTP Bank 45 fiókjában az OTP Jelzálogbankkal együttműködésében kidolgozott birtokfejlesztési hitelkonstrukció – jelentette be tegnap Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. A hitelösszeg egymillió és 50 millió forint, a futamidő pedig 5 és 20 év között változhat. Az 5 és 10 éves kamatperiódussal igényelhető kölcsön kamata évi nyolc százalék. (Az ügyfelet terhelő kamat – az állami támogatás révén – ennek 50 százaléka.) A kamaton kívül az ügyfélnek évi egyszázalékos kezelési költséggel, illetve – egyszeri tételként – fedezetértékelési díjjal és 30 ezer forintos keretbeállítási jutalékkal kell számolnia. Termőföldfedezet esetén a hitelösszeg akár a hitelbiztosítéki érték 90 százalékát is elérheti, több – és elegendő – fedezet felajánlásakor viszont a teljes vételár is meghitelezhető.
Az OTP Bank régiós terjeszkedésével kapcsolatban Wolf László elmondta: december–januárban várhatóan aláírják a szerbiai Niska Banka adásvételi szerződését. Wolf közölte: Szerbiában több bankra is pályázik az OTP csoport, és végső esetben több kisebb hitelintézet megvásárlásával érik el a szükséges piaci méretet. (BM)


