Nyugdíjpénztárak: irány az alternatív befektetések
Közel 12 százalék – október közepéig ekkora hozamot realizálhatott egy magán-nyugdíjpénztári tag, legalábbis ha az átlagos pénztári befektetési portfóliót vesszük alapul. (A pénztárak átlagos benchmarkelemei: 66 százalék MAX állampapírindex, 19,3 százalék rövidebb futamidejű RMAX index, 8,2 százalék BUX, 0,7 százalék közép-európai CETOP részvényindex, 4,1 százalék MSCI World index, 1,5 százalék ingatlanbefektetési index, BIX.) Ám hogy az év végén is két számjegyű nyereséget zsebelhetnek-e be a magánszemélyek, az nagyban függ az elkövetkező közel két hónap piaci mozgásaitól. Ez pedig igencsak hektikussá vált az elmúlt időszakban: az október közepi 11,8 százalékos teljesítmény árnyalatnyival alacsonyabb, mint az első háromnegyed év mérlege (13,72 százalék), s ez a részvénypiaci lejtmenet és az állampapír-piaci hozamok emelkedésének számlájára írható. S ha év végéig még egy jegybanki kamatemelés is beesik – amely a monetáris tanács októberi ülésén is szóba került –, akkor a hozamok tovább apadhatnak.
Az elmúlt másfél év kiemelkedően jó állampapír- és részvénypiaci hozamai (a BUX 2004-ben 57, az idén 53 százalékot erősödött) aligha ismétlődnek meg az elkövetkező években, ez azt is jelenti: a nyugdíjpénztárak aktuális befektetési struktúrája megérett a változtatásra – hangsúlyozta Fórizs Sándor, az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár igazgatótanácsának elnöke, a PSZÁF által létrehozott munkacsoport, a pénztári befektetési ügyek bizottságának tagja. Ez egybecseng a jegybank tanulmányával is, miszerint a hosszú távon várható állampapír-reálhozamok vélhetően nem képesek azt a költségekkel korrigált megtérülést biztosítani a pénztárak számára, amellyel a reformtervekben szereplő nyugdíjszint elérhető. A tagdíjakat terhelő vagyonarányos levonások mértéke pedig aligha elhanyagolható tényező: a tavalyi 6,46 százalék – amely meghaladja mind a lengyelországi, mind pedig a hazai önkéntes kasszák által alkalmazott szintet – csupán árnyalatnyi csökkenést jelent az előző évekhez képest.
A jegybank középtávon a jelenlegi magas állampapír-állomány csökkenését prognosztizálja, ám kérdéses, hogy ez milyen ütemben valósul meg, s milyen alternatív befektetési formák „váltják ki” ezt a terméket. A pénzügyi tárca asztalára került, a befektetési ügyek bizottsága által javasolt módosítások szerint a nyugdíjpénztáraknak lehetőségük lenne tőkegarantált befektetési alap jegyeit vásárolni, amely az idei év egyik sztártermékének számít a hazai befektetésialap-piacon. (A konstrukciók többsége zártvégű, 3–4 év közötti futamidejű, ám vannak már példák a nyíltvégű változatra is.) Emellett az értékpapír-kölcsönzés, illetve a kockázati-tőke-társaságokban való jelenlét szerepel a javaslatok között. (Ez utóbbi hiánya régóta fájó pontja a hazai kockázatitőke-társaságoknak, akik azzal érvelnek, hogy nyugaton ez már bevált befektetési forma a pénztárak körében.) Amennyiben a javaslatokat a kormány is támogatja – a nyugdíjpénztárak befektetéseit kormányrendelet szabályozza –, úgy azok 2006. január 1-jétől életbe is léphetnek.
Bár a pénztáraknak a hazai elemzők szerint növelniük kellene kockázatvállalási hajlandóságukat, aligha várható, hogy a részvények arányát érdemben emelnék, s ez a magyar megtakarítási kultúrával magyarázható. A nyugdíjpénztárak diverzifikációjánál éppen ezért nagyobb az esélye annak, hogy az ingatlanok felé mozdulnak el, amely Fórizs Sándor szerint leginkább az állampapír kiváltására szolgálhatna. Véleménye szerint az ingatlan egyfajta hozamkiegyenlítő szerepet is betölthet, hiszen csekély korrelációt mutat a részvény- és a kötvénypiaci hozamokkal, legalábbis a nyugati tapasztalatok szerint. A nemzetközi szakértők 10–30 százalék közé teszik az optimális ingatlanarányt, amelytől a nyugati átlag is elmarad: 6,4 százalék. Bár igaz, 10 százalék feletti aránnyal találkozhatunk a svájci, a norvég, a finn és az olasz pénztáraknál, ez utóbbinál kiugróan magas, 20 százalékos szeletet hasít ki ez a befektetési forma.
Hosszú távon az ingatlanbefektetésektől – a konvergenciaprogram megvalósulása esetén – néhány százalékponttal magasabb hozamot várhat a pénztártag, mint az állampapíroktól. Kérdés ugyanakkor, milyen jellegű ingatlan illeszthető bele a nyugdíjpénztár stratégiájába. Nyugat-Európában a kasszák közel 90 százalékban a közvetlen ingatlanbefektetést választják, van példa a nyugdíjasházra, bérlakásokra, sőt Svájcban a nyugdíjpénztáraknak igen komoly irodakitettségük is van – magyarázta Hajnal István, a Biggeorge’s-NV Rt. vezérigazgatója. Magyarországon sem ismeretlen a közvetlen ingatlanbefektetés, a MÁV például az 1930-as években bérlakóházakat építtetett, amelyet a cég nyugdíjpénztára adott bérbe, s számos épületen még ma is fellelhető a felirat, hogy melyik kasszához tartozott.
Nyugat-Európában van példa a pénztárak számára létrehozott ingatlanalapra is, s ennek Magyarországon sem lenne akadálya, hiszen a pénztár létrehozhat alapkezelőt (erre 500 millió forintra lenne szüksége), s az általa kezelt alapba „bepakolhatja” az ingatlanokat. Ez célzott terméket, de egyúttal diverzifikációt is jelent. Erre volt is próbálkozás hazánkban, a hírek szerint az egyik nyugdíjpénztár külföldi pénzügyi vállalkozóval hozott volna létre ilyen konstrukciót, ám a tervből nem lett semmi. Kockázatot jelent ugyanis, hogy ha egy nyugdíjpénztár egy befektetési alap nettó eszközértékének jelentős részét tudhatja portfóliójában, tehát egy „saját” befektetési alap csak több kassza összefogása esetén lenne életképes. A közvetett ingatlanbefektetéseknél maradva egyedül az ingatlanalap elérhető a pénztárak számára, ám mint az Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár elnöke rámutatott: az alacsony, 50 százalék alatti ingatlankitettségük miatt az ingatlanbefektetés hatása igencsak tompítva jelentkezik, másfelől kockázatot jelent a portfólió összetételének változása is, amelyre semmilyen ráhatásuk nincs. Ennek ellenére úgy látja, hogy középtávon nőhet az ingatlanalapok aránya a pénztárak befektetési portfóliójában.
