BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Olimpiát szeretne a hazai gazdasági elit

Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) néven az ötkarikás játékok megrendezését támogató csoportot hozott létre tizenöt magyar nagyvállalat. A BOM tegnapi tájékoztatóján Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke elmondta: Magyarország megérett rá, hogy helyszíne lehessen a játékoknak. Az alapítókkal kapcsolatban jelezte: a tizenöt cég éves összesített árbevétele 2225 milliárd forint, évente 56 milliárd forint értékben adóznak, és 32 ezer alkalmazottjuk van.

A résztvevők között található a TriGránit, a Richter Gedeon, a Synergon, a Mol, a Malév, a Concorde, a Danubius Rádió, a Sanoma Budapest, az SAP Hungary, a Magyar Telekom, az OTP Bank, az MVM, az Aegon Biztosító, az RTL Klub, valamint a Budapesti Értéktőzsde.

A rendezési esélyekkel kapcsolatban Szalay-Berzeviczy Attila elmondta: nem lesz még egy lehetőség, aki ugyanis Közép-Európában elsőként ad otthont az olimpiának, az évtizedekre elveszi az esélyt régiós társai elől. Jelezte azt is: Prága időközben már bejelentette, hogy kandidál 2016-ra vagy 2020-ra.

A PricewaterhouseCoopers (PwC) által még 2002-ben elkészített megvalósíthatósági tanulmány szerint az esemény megrendezése 4600 milliárd forintba kerülne, amelyből 3750 milliárdot az infrastruktúra fejlesztése tenne ki. Az állami költségvetésen belül a forrásigénytöbblet 720 milliárd forint lenne hét év alatt. Bienerth Gusztáv, a PwC vezérigazgatója elmondta: a tanulmány szerint Magyarország adottságai alapján alkalmas lehet az olimpia megrendezésére. Igaz, a rendelkezésre álló feltételek nem voltak kielégítőek. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.