BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két bolgár alapot nyitott az OTP

Két befektetési alappal jelent meg az OTP bankcsoporthoz tartozó DSK Bank alapkezelője Bulgáriában. A leva alapú rövid távú kötvény-, illetve vegyes alapot a tervek szerint jövőre újabbak követnék.

Két befektetési alapot indított az OTP bankcsoporthoz tartozó bolgár DSK Bank alapkezelője, a DSK Asset Management EAD – tudtuk meg Szalai Sándortól, az OTP Alapkezelő Rt. vezérigazgatójától. A társaság már korábban létrejött az OTP Alapkezelő résztulajdonlásával, ám a jogszabályi környezet miatt egy darabig célszerű volt várni a kibocsátással. Az adójogi harmonizáció, illetve a hazai befektetési alapokhoz hasonló formátumú konstrukciókat lehetővé tevő törvénymódosítás azonban már megteremtette erre a lehetőséget – hangsúlyozta Szalai Sándor.

A DSK Bank hálózatában így két, leva alapú befektetési jegyet vásárolhatnak az érdeklődők: egy rövid távú kötvényalapot (amelyet a hazai palettán az OTP Optima Alaphoz lehetne hasonlítani), amelynek portfóliójában rövid állampapírok, kötvények, bankbetétek találhatók, illetve egy vegyes alapot. Ez utóbbi a vagyon 20-40 százalékáig bolgár tőzsdei részvényeket vásárol, míg a portfólió zömét alacsonyabb kockázatú befektetések, így állampapírok, kötvények, banki betétek alkotják. „A filozófiánk minden új piacon az, hogy a fokozatosság miatt inkább mérsékeltebb kockázatú, főként pénzpiaci és kötvényalapokkal indulunk, és csak később kívánunk elmenni a magasabb kockázatú és várható hozamú alapok irányában” – hangsúlyozta a vezérigazgató, hozzátéve: a hazaihoz hasonló alapcsaládot kívánnak Bulgáriában is létrehozni; ez azt jelenti, hogy a mostani két alapot hamarosan újabbak követik. A tervek szerint 2006 első fél évében egy döntően a bolgár piacon befektető részvényalappal bővülne a paletta, a második fél évben pedig megkezdődhet az OTP Alapkezelő Rt. által létrehozott közép-európai és globális részvényalapok forgalmazása is.

Bulgáriában a helyi tulajdonban lévő alapkezelő társaságok mellett több külföldi szereplő is megjelent, és bár a fejlődés dinamikus, jelentősebb piacméretről még nem beszélhetünk. A befektetési alapokban tartott vagyon 85 millió levára tehető (43,5 millió euró), s jelenleg 12 ilyen alap van. Közülük ugyan öt részvény- és öt vegyes alap, ám a piac közel 40 százalékát e két kötvényalap adja. A bolgár befektetési alapok díjstruktúrájukban is különböznek a hazaiaktól, hiszen jobban igazodnak a nyugat-európai konstrukciókhoz: e szerint a befektetési jegyek vásárlásakor, illetve eladásakor a magyar piacon jellemzőnél magasabb, százalékos formában meghatározott költséget számolnak fel. Az értékesítés fellendítése, valamint a termékek rugalmasságának növelése érdekében az OTP bankcsoport a bolgár piacon versenyképes díjstruktúrát vezetett be. Ennek megfelelően alacsony forgalmazási költségeket állapított meg: a pénzpiaci alapnál például sem vételi, sem visszaváltási költség nincs (ez a hazainál alacsonyabb bolgár hozamkörnyezetben különösen fontos), míg a vegyes alapnál egyszázalékos költséget számolnak fel vételkor és 0,5 százalékot a jegyek visszavásárlásakor. Ami a bolgár alapok hozamait illeti, az idén a kötvényalapokkal 4-5 százalékra lehetett szert tenni, ám jelenleg már 2,5–4 százalék között mozognak az állampapír-piaci hozamok, míg a részvénypiac teljesítménye meglehetősen kedvezően alakult, a SOFIX október végéig mintegy 40 százalékkal erősödött.

Az alapok forgalmazása egyébként első lépésben a DSK mintegy 50 fiókjában történik, ez azért is újdonság a bolgár piacon, mivel az egyes befektetési alapokhoz általában csak kevés helyen lehet hozzájutni.

Szlovákiában már megjelent saját befektetési alapjaival az alapkezelő, összhangban az OTP Bank régiós terjeszkedésével. Az OTP Banka Slovensko alapkezelő társasága ez év áprilisában indította el szlovák korona alapú pénzpiaci alapját, amelyet nyár elején a kötvényalap követett. „Meglehetősen telített a szlovák befektetésialap-piac, igen komoly verseny van, ráadásul a nyugati alapkezelők is jelen vannak termékeikkel” – adott helyzetképet Szalai Sándor. Ennek ellenére úgy gondolták, hogy a legkisebb kockázatú befektetési alapokkal indítanak, amelyet hamarosan követnek a kockázatosabb konstrukciók.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.