Fundamenta: megugrott a profit
Több mint három és félszeresére – 279,9 millió forintra – emelkedett a Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár adózás utáni éves eredménye 2005-ben a 2004-es bázishoz képest – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Gergely Károly elnök-vezérigazgató. Az adózás előtti tőkearányos eredmény (ROE) 5,1 százalékpontos javulással 9,1 százalékra emelkedett. Az idén további 25-30 százalékos eredménynövekedést és 12-12,5 százalékos ROE-mutatót céloztak meg. A cég bevételei dinamikusabban – 13 százalékkal –, míg ráfordításaik ettől elmaradva, 11 százalékkal nőttek.
A társaság tavaly 550-ről 850 főre emelte a Fundamenta Személyi Bankár elnevezésű értékesítési hálózat létszámát, amely szerződéskötési összegben az új üzletek 62 százalékát, azaz 102 milliárd forintot hozott. További 60 milliárdot a partnercégek jelentettek, közülük a legtöbbet az Erste, HVB, a Generali Biztosító, valamint a Magyar Posta.
Az új üzletek 162 milliárd forintos szerződéses összege 14,5 százalékkal haladta meg a 2004-es évet, s ezzel átvette a piacvezető pozíciót. Erre az évre 200 milliárd forint körüli szerződéses öszszeg elérését tűzték ki célul, s az eddig eltelt másfél hónapban máris 30 százalékkal az időarányos rész felett vannak, így Gergely Károly szerint túl is teljesítik a tervet. A Fundamenta 9374 más pénzintézeti terméket, főleg biztosítást és lakáshitelt (kombinált termékeket) adott el, terv feletti mennyiségben. A közvetített lakáshitel-állomány egy év alatt 10,3 milliárdról két és félszeresére, 24 milliárd forintra nőtt.
A Fundamenta elindította a harmadik értékesítési csatornát, az aktív call-centert is, amely ügyfeleinek kínálja a januárban a HVB Bankkal és a MasterCarddal közösen bevezetett hitelkártyát. Ezt hamarosan követi egy Erste Bank-Visa hitelkártya – mondta Morafcsik László, a Fundamenta értékesítési igazgatója. Az idén 10-12 ezer kártyát szeretnének eladni. (VGy)


