BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meddig ontják még a pénzt a nyerőgépek?

Az elmúlt időszakban az árupiaci befektetések valóságos „nyerőgépeknek” bizonyultak, sorra dőltek meg a többéves, évtizedes csúcsok. A nemzetközi elemzők szerint a hossz 2008-ig tarthat ki, a hazai brókerek azonban óvatosabban fogalmaznak. Tény, egyes szegmensek, így például a kávé alulárazottnak tűnhetnek.

Úgy tűnik, a profitrealizálás szele csapta meg az árupiacokat, hiszen az elmúlt heteket jellemző többéves vagy évtizedes csúcsok után csökkentek az árak. A kávé esetében a főleg ázsiai és afrikai eredetű robusta londoni jegyzései mérséklődtek a január végi csúcs óta, ám még mindig 41 százalékkal haladják meg az egy évvel korábbi szintet. Összességében mindenesetre „szuperciklust” emleget az árupiaccal kapcsolatban a Die Presse osztrák lap, amely szerint az áremelkedés egészen 2008-ig eltarthat. A nyolcvanas évek vége óta az elmúlt hetek hozták a legdinamikusabb erősödési periódust a nyersanyagok piacán – idézi a lap Ingrid Sternbyt, a Barclays Capital elemzőjét.
Nehéz megmondani, mi történik ilyen hosszú távon – véli Oláh Flórián, a Hamilton Tőzsdeügynökség Rt. brókere –, az árak az első negyedévben várhatóan tovább emelkednek, de a hoszszabb távú előrejelzés már inkább jóslásnak számítana, főként, hogy a kávé-, a kakaó- vagy a gabonatermés elsősorban az időjárástól függ. Rövidebb távon azonban még megéri befektetni: a kávé például az eddigi csúcsok ellenére még mindig alulárazott, mostani piaci ára nem éri el az elmúlt 30 évre számított átlagárat.
Mindenesetre nem árt az óvatosság, a kávé esetében egyszer már volt egy nagy piaci összeomlás: míg 1995-ben a kávé tonnánként több mint 3000 dollárba került, addig 2002-ben – főként a brazil válság hatásaként – egy tonnáért mindössze 400 dollárt adtak. A termék árában egyébként ez számított a 30 éves mélypontnak – mutatott rá Oláh Flórián. S mint hozzátette: öszszességében a kávéban bőven van még tartalék.
Igaz, a Nemzetközi Kávészervezet (ICO) arra figyelmeztet, hogy tíz év alatt jelentősen, 24–29 millió zsákkal nőhet a világ kávéfogyasztása, ám rövid és középtávon újra túlkínálati nyomás alá kerülhetnek az árak, ha a termelők nem fogják vissza magukat. Brazília kínálata például már az idén 7-10 millió zsákkal nőhet.
Az általános piaci optimizmus miatt a cukor, az arany és az ezüst is további emelkedést mutathat a következő időszakban. (SA)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.