Nyugati nyugdíj magyar nyugdíjasoknak?

A világban nagyon sokféleképpen szervezik meg az egyes országok a nem állami nyugdíjszolgáltatást. Ahol ezek a szolgáltatások nagy jelentőséggel bírnak a lefedett lakossági kört, illetve a relatív nyugdíjszintet tekintve, ott leginkább egy-egy munkáltatóhoz vagy munkáltatói csoporthoz tartozó nyugdíjellátás a jellemző. Nem véletlen tehát, hogy az Európai Unió jogalkotása, direktívái jellemzően az angol, ír, holland és svéd helyzetet szabályozzák, ahol ezek a formák a meghatározók. A munkavállalók részére a munkáltatók egy előre megcélzott nyugdíjszint biztosítása érdekében nemcsak a nyugdíjfedezetek gyűjtésének szervezeti formáját biztosítják, irányításában vesznek részt, hanem ha a nettó nyugdíjak elmaradnak a várttól, pótolják a hiányt (ha tudják). A foglalkoztatói nyugdíjakat szabályozó direktíva (továbbiakban: direktíva) a tagok érdekében szükséges minimális követelmények meghatározásán túl az ún. páneurópai nyugdíjalapok létrehozásához határozta meg a kereteket. Ez azt jelenti, hogy – az eredeti példánknál maradva – a Shellnek nem kellene minden tagországban létrehoznia az egyes nemzeti nyugdíjalapokat, hanem pl. a Londonban megalapított szervezet lenne az egyetlen az unión belül, s minden más országból ide utalnák a munkáltatói befizetéseket. És természetesen majd a nyugdíjak utalása is innen indulna. Egyes számítások szerint a közös adminisztrációból és a befektetések együttes kezeléséből fakadó előny elérheti a vagyon 0,5 százalékát is, ez pedig hosszabb távon érdemi hatással lehet az elérhető nyugdíjszintre. Az egyes érintett országoknak arra van joguk, hogy meghatározzák az adott országban érvényesülő, az ilyen intézmények működésére vonatkozó ún. releváns társadalombiztosítási és munkajogot, valamint esetleg a munkavállalók tájékoztatásának a direktívában rögzítettnél szélesebb tartalmát.
Ugyan a tagországoknak a direktívát szeptember 23-ig kellett volna a hazai jogrendbe beilleszteniük, a tavalyi év végéig csak 15 tagországban történt ez meg. Nálunk már október 27-e óta hatályos a foglalkoztatói nyugdíjellátást szolgáltató intézményekről szóló 2005. évi CXI. törvény. A direktíva implementálása nem véletlenül nem a már hatályos valamelyik – magán- vagy önkéntes – nyugdíjpénztári törvény módosítása révén történt meg: a hazai nyugdíjpénztárak ugyanis nem foglalkoztatói nyugdíjintézmények. A magánnyugdíjpénztárak más okból nem is eshetnek a direktíva hatálya alá, de az önkéntes nyugdíjpénztárak – még az erős munkáltatói háttérrel működők – sem ilyen intézmények. Az igaz, hogy a nyugdíjpénztárak bevételeinek kb. kétharmadát munkáltatók fizetik, de az alapvető jogviszony itt mégiscsak a tag és a pénztár között van. A munkáltató csak átvállalja a munkavállalói tag tagdíjfizetési kötelezettségét munkáltatói hozzájárulás formájában, a pénztárral kötött megállapodás alapján. A foglalkoztatói nyugdíjszervezetek esetében az alapvető jogviszony viszont a munkáltató és a munkavállaló között van, s csak ezen keresztül valósul meg a nyugdíjak fedezetének gyűjtése. A helyzetértékelés azonban nem jelenthette azt, hogy semmit nem kellett tenni a hazai szabályozásban.
Biztosítani kellett ugyanis azt, hogy Magyarországon dönthessen úgy egy munkáltató és/vagy egy munkavállaló, hogy a cég egy másik országban lévő foglalkoztatói nyugdíjalapjába befizethessen. Ehhez miért kellett jogszabály? – kérdezhetik önök. Azért, mert biztosítani kell ilyen esetekben is a nyugdíjalap tagjai érdekeinek védelmét. Az elfogadott törvény nagy része ennek következtében arról szól, hogy miként kell együttműködniük a felügyeleteknek és a PSZÁF-nak Magyarországon, milyen jogai és kötelességei vannak. Alapvető feladata a későbbiekben meghatározandó, már említett releváns társadalombiztosítási és munkajog betartásának ellenőrzése. Azon még nemzetközi szinten is megy a vita, hogy ez pontosan mi is, és miként kell végrehajtani.
Az Európai Bizottság megvizsgálja majd, hogy a tagállamok és köztük Magyarország megfelelően ültette-e át a direktívát a hazai jogrendbe. A jelenlegi helyzet szerint tehát bármelyik, Magyarországon működő munkáltató dönthet úgy, és a munkavállaló maga, hogy a cég külföldi nyugdíjalapjába befizetést teljesít. Erre azonban nem vonatkozik semmilyen adó- és társadalombiztosítási kedvezmény. Vélhetően ezért nem is élnek majd sokan a lehetőséggel. Mi történne akkor, ha a bizottság szerint a magyar önkéntes nyugdíjpénztárak egy része a direktíva szerinti foglalkoztatói nyugdíjintézménynek felelne meg? Az érem egyik oldala szerint több multinacionális cég dönthet úgy, hogy az itteni nyugdíjpénztárát bezárja, és egy külföldi nyugdíjalapba fizeti a hozzájárulását. Ekkor viszont az önkéntes nyugdíjpénztárakra vonatkozó adó- és tb-kedvezményeket is biztosítani kell a külföldi „pénztártagsághoz”, hiszen az Európai Bíróság korábbi döntései szerint nem lehet különbséget tenni az állami kedvezményeket tekintve az azonos hazai és külföldi intézményekbe történő befizetést és természetesen a kifizetést tekintve. (Az már egy másik kérdés, hogy ekkor maradna-e a jelenlegi szintje a kedvezményeknek.) Ameddig viszont nincs a direktíva hatálya alá tartozó külföldi foglalkoztatói nyugdíjalapoknak megfelelő szervezet Magyarországon, nem kell kedvezményeket sem adni nekik. Az éremnek van viszont egy másik oldala is. Nálunk is létrejöhetnének páneurópai nyugdíjalapok olyan cégek, cégcsoportok esetében, amelyek az unió más országaiban rendelkeznek leányvállalatokkal, s a külföldi munkavállalóik részére biztosítanának nyugdíj-takarékossági lehetőséget hazánkban. A magyar cégek általában az unió új tagállamaiban (és a jövőbeli tagországokban) fektettek be, oda, ahol az esetek nagy részében – szintén – nincsenek foglalkoztatói nyugdíjalapok, vagyis kicsi a valószínűsége annak, hogy onnan valaki befizessen Magyarországra, ottani adó- és tb-kedvezmények nélkül. A magyar gazdaság nettó tőkebefogadó, és nem kihelyező.
És mi a helyzet külföldön? Amint már jeleztem, a direktíva implementálása sok helyen késik, de belátható időn belül mindenütt megtörténik majd. A tagországok nagyban meg tudják könnyíteni vagy nehezíteni a foglalkoztató nyugdíjalapok működését a hazai releváns társadalombiztosítási és munkajog laza, rövid vagy részletekbe menő és rengeteg szabályt tartalmazó meghatározásával. Sokan azt is felvetik, hogy ezenkívül, elsősorban a tagországok különböző adószabályai miatt, kicsi a valószínűsége a határon átnyúló, rendszeres befizetéseket fogadó páneurópai nyugdíjalapok létrejöttének. Sokkal egyszerűbb, ha az érintett foglalkoztatói nyugdíjalapok egy országba összevonják a befektetéseiket, majd innen újraallokálják, s máris élvezik a méretgazdaságossági előnyöket. Néhány ország (pl. Írország, Luxemburg) már kínálja is az ezt lehetővé tevő befektetési termékeit. A vitát a gyakorlat előbb vagy utóbb úgyis megoldja. Addig is a szakemberek vitatkozhatnak a bizottság által nemrég véleményezési célból publikált, a nem állami nyugdíjfedezetek hordozhatóságát szabályozó direktívatervezetről, amely szintén a foglalkoztatói nyugdíjalapokat célozza.