Új alapok az OTP Alapkezelőtől
Két új garantált alappal lép színre az OTP Alapkezelő Rt. február 27-én, s bár a két konstrukció egymástól eltérő stratégiára épül, közös nevezőjük, hogy mindkét termék – részben vagy teljes egészében – a jelenleg is forgalmazott OTP-értékpapíralap teljesítményétől függ. Az alapok egyediségét is ez adja, hiszen Magyarországon erre még nem volt példa – hangsúlyozta Szalai Sándor, az alapkezelő vezérigazgatója tegnapi tájékoztatóján.
Az OTP Quality Plusz Alap teljesítménye teljes egészében a jelenleg 56,2 milliárd forint nettó eszközértékű, közép-európai részvényeket is tartalmazó OTP Quality Alap hozamától függ. (Az alap portfóliójában a magyar részvények 37, a cseh papírok 19,50, a lengyel részvények 18,50 százalékkal képviseltetik magukat, míg a maradék 25 százalékos részt magyar állampapír alkotja.) Ezáltal azok a magánszemélyek is részesedhetnek a Quality Alap teljesítményéből, akik közvetlenül – a magas kockázat miatt – nem mernek beszállni – magyarázta Szalai Sándor.
Az OTP Linea Alappal az OTP Alapkezelő is csatlakozik a „többportfóliósok” táborához. Az alapban ugyanis három eltérő összetételű portfólió versenyez egymással, mindháromban öt piaci eszközcsoport található, portfóliónként eltérő súlyokkal, s a futamidő végén a legjobban teljesítő portfólió hozamát kapja kézhez a befektető. Az eszközcsoportok között található két OTP-alap (OTP Optima, OTP Quality), a japán Nikkei 225 index, a fejlett európai részvénypiac 50 legjelentősebb részvényét tartalmazó DJ EuroStoxx 50 mutató, illetve a nyersanyag-árupiacot lefedő Goldman Sachs Commodity Index. Az alapkezelő utóbbi szegmenssel szembeni optimista várakozását mutatja, hogy mindhárom portfólióban 20 százalékos szeletet hasít ki az árupiac – hangzott el a tájékoztatón.
Az OTP Quality Plusz és az OTP Linea futamideje is három-három év, s mindkét konstruk-ciónál 5 százalék minimális hozamra számíthatnak a befektetők (ez 1,64 százalékos éves hozam). Emellett az OTP Linea a futamidő végi árfolyamcsökkenés, az OTP Quality Plusz a futamidő alatti árfolyam-ingadozás ellen nyújt védelmet a befektetőknek. A két alap jegyeit március 31-ig vásárolhatják az érdeklődők, s mint Szalai Sándor a várható érdeklődéssel kapcsolatban megjegyezte: alaponként 2-3 milliárd forintos jegyzést már jó eredménynek tartanának.
Március elején a bolgár piacon befektető részvényalappal bővíti palettáját az OTP Bank csoporthoz tartozó bolgár DSK Bank alapkezelője, a DSK Asset Management EAD – tudtuk meg Szalai Csabától. Az alapkezelő tavaly év végén indította el két, levaalapú konstrukcióját: egy rövid távú kötvényalapot, amelynek portfóliójában rövid állampapírok, kötvények, bankbetétek találhatók, illetve egy vegyes alapot. Ez utóbbi a vagyon 20-40 százalékáig bolgár tőzsdei részvényeket vásárol.


