BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A piac kifulladt a nyolc hónapos eufória után

Két hete nem látott mélységbe süllyedtek az európai indexek a mai délelőtt, miután ereszkedésnek indultak a nyersanyagárak, valamint a Texas Instruments is csalódást keltett előrejelzésével. Esett tehát az STMicroelectronics és a ASML Holding a technológiai részvények közül, míg a bányarészvények hanyatlását a BHP Billiton és az Anglo American vezette.
Az üzletkötők meglátása szerint a piac kifulladt a nyolc hónapos eufória után. Most bármilyen negatív hír lefelé mozgatja az árfolyamokat - teszik hozzá. Mások arra is felhívták a figyelmet, hogy elérkezett az idő a bánya- és az olajrészvények eladására, mivel már túl drágának számítanak, miután a vállalati eredmények történelmi magasságokat érintettek. A réz ára immár második napja süllyed Sanghajban. A BHP Billiton 2,9%-kal csúszott lefelé 936 pennyre, míg az elmúlt egy évben összesen 25%-kal gyarapodott az árfolyama. Az Anglo American eközben 3,1%-kal zuhant 2064 pennyre az elmúlt évi 56%-os száguldást követően. Az olajrészvények közül a BP 1,1%-kal süllyedt 630 pennyre, a Total pedig 1,2%-kal 206,6 euróra. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,9%-kal ereszkedett 5845 pontra, a párizsi CAC40 0,7%-kal 4974 pontra, míg a frankfurti DAX 0,8%-kal 5709 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 3,5%-kal szakadt 2806 pontra, a prágai PX50 egy százalékkal 1544 pontra, a moszkvai RTS pedig 3,8%-kal 1427 pontra. (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.