Elzárják a pénzcsapot
Lassan már öt éve kaphatnak meg a japán bankok és konszernek szinte kamat nélkül bármilyen nagyságú, általuk kívánt hitelt a Bank of Japantől. Ez a megoldás igen kedvező a nagybefektetők számára, mivel olcsón juthatnak olyan hazai tőkéhez, amelyet a feltörekvő nagyobb hozamú piacokon – többek között Magyarországon – fektethetnek be. Ezen az állapoton változtat a japán jegybank a piaci kamatok fokozatos bevezetésével, azzal a hazai kormányzattal szemben, amely logikus egyéni érdekek alapján mindinkább elhúzná a procedúrát. A lépés egyértelműen segítené a konjunktúra fenntartását a szigetországban. Ezt a hatalmas rést a kormány eddig a szinte kamat nélküli hitelekből tömte be, viszont ezután már neki is szét kell néznie a tőkepiacokon sokkal keményebb kamatok fizetése mellett – értékelte a helyzetet Tosihiko Fukui, a Bank of Japan elnöke.
A magyar gazdaság számára sem kedvező jel a lépés, mivel ez azt jelentené, hogy a távol-keleti ország piacán is nőnének a carry-traderek finanszírozási költségei, s ez tőkekivonást eredményezhet a rosszabb fundamentumú feltörekvő országok gazdaságaiból.


