Generali: csökkenő piacrész
A Generali közel kilencven százalékkal, 7,9 milliárd forintra növelte adózás utáni profitját 2005-ben, miközben díjbevétel-növekedése az infláció mértékét sem érte el. A díjbevétel elsősorban az – összesen mintegy 32 milliárd forintnyi bevételt elért – élet üzletág növekedésének, azon belül is a harmadával emelkedő folyamatos díjas befektetési egységhez kötött (unit-linked) biztosításoknak köszönhető. Emellett ötödével ért el több bevételt a biztosító a baleset- és felével az egészségbiztosítások terén. Ezzel szemben a tavalyi évben a piacon kétszeres bevételnövekedést elért egyszeri díjas életbiztosításoknál csökkent a cég díjbevétele.
A Generali Providencia elérte egyik korábbi célját, díjbevételei kiegyensúlyozták egymást – mondta el Pálvölgyi Mátyás, Magyarország második legnagyobb biztosítójának elnök-vezérigazgatója. Mivel három fő ágazatuk, a gépjármű-, a vagyon- és az életbiztosítás között a díjbevételek nagyjából egyenlő arányban oszlanak el, ezért az egyiknél elszenvedett veszteséget a másik ellensúlyozni tudja. Ez 2005-ben így is történt.
A vagyonbiztosítási üzletágban a Generali a nyolcszázalékos piaci átlag alatt növekedett. A szerény bővülés oka az volt, hogy több szegmensben – elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításoknál és a mezőgazdasági termékeknél – a díjbevétel csökkent. Ezzel szemben áll a lakásbiztosítások 13 százalékos és a casco közel hatszázalékos díjnövekedése.
Sokat vesztett a társaság azon, hogy néhány nagyobb ügyfele elpártolt, illetve a határon átnyúló szolgáltatások területén. Utóbbiaknál az erős forint árnövelő hatása is szerepet játszott.
A Generali által kezelt 180 milliárd forintos vagyon mintegy 20 százalékkal múlta felül előző évi értékét. A befektetések legnagyobb hányada államkötvényben, befektetési jegyekben és jelzáloglevelekben van, míg elenyésző hányaduk került részvényekbe. Ingatlanbefektetéseik tavaly óta egy a csoporthoz tartozó ingatlanfejlesztő cég átvétele miatt megugrottak, jelenlegi arányuk mintegy hat százalékot ér el.
A csoport idei céljai között a korábban elvesztett piaci részesedéseik visszaszerzése szerepel, ez főként a gépjárműágazat megerősítését jelenti.


