BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hat százalékot ugrott a Vodafone

A távközlési- és vegyiparban jelentkező akvizíciók mozgatták felfelé a mai napon az árfolyamokat Európában, az elmúlt három nap ereszkedését követően. Az üzletkötők szerint egyértelműen az látszik, hogy az egyesülések és a felvásárlások miatt emelkednek az árfolyamok. Elsősorban a távközlési társaságok gyarapodtak, így a Vodafone és a France Telecom, illetve a vegyiparból a Linde. A Suez és a BT Group hasonló okokból erősödött, ugyanis a hírek szerint rájuk is ajánlatot készülnek tenni. A kiváltó ok viszont az volt, hogy az AT&T megállapodott a BellSouth felvásárlásáról részvényenként 37,09 dollárért. Eddig 475 milliárd dollár értékű akvizíciót jelentettek be az idei évben, ami a legerőteljesebb indulás 2000 óta. A Vodafone-ra - amely hat százalékkal ugrott meg 128,75 pennyre - ugyanakkor az is hatott, hogy a Lehman Brothers semlegesről túlsúlyozásra javított minősítésén. A France Telecom eközben 1,8%-kal gyarapodott, míg a BT Group 4,1%-kal. Utóbbi elutasította azt a feltételezést, hogy 25 milliárd fontos ajánlatot kapott volna. A Linde 6,3%-kal szárnyalt 69,62 euróra a BOC megvásárlásáról szóló megállapodás megszületése után. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,8%-kal emelkedett 5907 pontra, a párizsi CAC40 0,8%-kal 5028 pontra, míg a frankfurti DAX fél százalékkal 5751 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 0,8%-kal gyarapodott 2909 pontra, a prágai PX50 viszont 0,06%-kal esett 1559 pontra, a moszkvai RTS pedig fél százalékkal 1480 pontra. (Tőzsdefórum)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.