BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Interneten támadnak a pénzéhes banditák

Amíg Magyarországon egyelőre főleg a bank által küldött elektronikus levélre megtévesztésig hasonlító e-mailekkel próbálják kicsikarni a bankkártya-tulajdonosok személyes adatait, addig Brazíliában és USA-ban már aranykorát éli egy sokkal fejlettebb technika. A cyberbűncselekmények ma ismert egyik legfejlettebb formáját az úgynevezett „billentyűlopó” (keylogging) programok jelentik, amelyek a megtámadott célszemély gépén rejtve futnak, és az általa lenyomott billentyűk sorozatát – például a begépelt jelszavakat – küldik el a bűnözőknek.
A felmérések szerint az utóbbi időben a billentyűlopó programok terjedése aggasztó mértéket öltött. A múlt hónapban a brazil hatóságok egy 55 fős bűnszövetkezetet tartóztattak le. A tettesek egy év alatt hat bank 200 különböző számláját terhelték meg összesen 4,7 millió dollár értékben. Egy hasonló csoport csak a múlt hónapban 1,1 millió dollárt emelt le különböző francia lakossági bankok számláiról.
Az internetes adatlopások ellen küzdő Anti-Phising Working Group felmérése szerint a rosszindulatú programkódokat rejtő oldalak száma 2005 novembere és decembere között megduplázódott, több mint 1900-ra növekedett. Az antivírusprogramjairól híres Symantec vállalat szerint a vírusok fele nem a gép tönkretételét, hanem a felhasználó adatainak megszerzését célozza. A múlt évben a VeriSign iDefense programja 6000 különböző billentyűzetlopó programtípust regisztrált, 65 százalékkal többet, mint 2004-ben. A SANS Institute tavaly ősszel 9,9 millióra becsülte azon amerikai gépek számát, amelyek már valamilyen billentyűlopó programmal fertőződtek. A programok így összesen 24 milliárd dollár banki eszközhöz biztosíthattak hozzáférést.
Az amerikai Központi Betétbiztosító Társaság (FDIC) a cyberbűnözés ilyen mértékű terjedése miatt irányelveket fogalmazott meg múlt ősszel az online fizetési lehetőséget biztosító bankok számára. Ebben felszólította a hitelintézeteket, hogy ne csak egy felhasználónevet és egy jelszót követeljenek meg az ügyféltől. Az ajánlás különböző technikákat sorol fel – például egy olyan elektronikus szerkezetet, amely 60 másodpercenként jelkulcsokat generálna –, amelyek által a billentyűmásoló programok nagy része kiszűrhető lenne.
Hazánkban a Magyar Nemzeti Bank figyeli és tartja nyilván a kártyás fizetésekkel való viszszaéléseket. A 2005 első feléről készült statisztikákból kiderül, hogy nálunk még mindig az elvesztett és ellopott kártyákkal történő visszaélések eredményezték a károk felét, míg a kártyahamisítás több mint harmadát tette ki a kibocsátói üzletágban elszenvedett veszteségnek. Az elektronikus levelekkel, telefonon és internet útján elkövetett bűncselekmények aránya ugyan alacsony, de – a kártyák elvesztésén kívül – csak ebben a kategóriában nem csökkent a visszaélések volumene a múlt év első félévében.
Az online bűncselekmények alacsony arányában az is közrejátszhat, hogy a hazai bankok online fizetési rendszerébe több helyen is az amerikai ajánláshoz hasonló védelmi rendszereket építettek be. A különböző védelmi technikák – például hogy több lépcsőben kérik be a PIN kód egy véletlenszerűen választott részét –, sikeresen nehezítik meg a billentyűlopó programok működését.
A nagyobb antivírusszoftver-gyártók az ügyfelek felé is megfogalmaztak ajánlásokat. Eugene Kaspersky, a Kaspersky Labs orosz számítógép-védelemmel és vírusirtókkal foglalkozó társaság társtulajdonosa szerint a felhasználók elsődleges védelmi vonala az ismerősök figyelmének felhívása a fertőzésgyanús oldalakra, például e-mailen keresztül. Hasonlóan fontos azonban, hogy az operációs rendszerünket és vírusölő szoftvereinket folyamatosan frissítsük. Ennek ellenére Kaspersky pesszimista. Véleménye szerint amennyiben a rosszindulatú programkódok a maihoz hasonló ütemben növekednek, úgy a vírusirtó szoftverek nem lesznek képesek lépést tartani velük a jövőben. Az Anti-Phising Working Group felmérése során azt tapasztalta, hogy a legjobb antivírusprogramok már ma is csupán a billentyűlopók 90 százalékát tudják kiszűrni, vagyis 10 százalékuk továbbra is eljut a felhasználóig.
A szöveg- és képernyőlopás egyébként nem új keletű dolog, és nem csak illegális felhasználása létezik. A billentyű- és monitorfigyelő programokat kereskedelmi forgalomban is árulják, például olyan szülőknek, akik figyelemmel akarják kísérni gyermekük számítógépes és online tevékenységét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.