BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó lehet az OTP a választások után

Két óra környékén a délelőtt még stabilan mínuszban mozgó BUX index hirtelen emelkedésbe váltott, s egészen 23.026 pontig erősödött, de aztán ismét visszatért a negatív tartományba. A forint árfolyama a mai napon a 264-es szint fölé is gyengült, miközben a már napok óta emelkedő nyugat-európai tőzsdeindexek esni kezdtek a kamatemelési félelmek hatására, de hanyatlottak a régiós mutatók is. Amerikában az Oracle nem túl kedvező számai vágták földhöz a technológiai részvényeket, ugyanakkor a termelői árak emelkedése a vártnál nagyobb mértékű lett: 0,3%-on alakult. Az indexek így vegyesen mozogtak.
A hazai blue chipek is elég bizonytalanok votlak ma, pedig az ING optimista értékelést tett közzé az OTP kapcsán - melyben úgy vélekedett, hogy a papír a választások után felülteljesítő lehet -, de korábban a Mol esetében emelt a célárfolyamon a Merill Lynch, ugyanis 40%-os diszkontot lát a papírban. Ennek ellenére az OTP egy százalékkal hanyatlott 7740 forintra, a Richter pedig 0,9%-kal 42.500 forintra. A Mol viszont a délutáni emelkedés után is pluszban maradt, s 21.690 forinton zárt, míg az MTelekom 0,4%-kal gyarapodott 984 forintra.
Az összforgalom mindössze 15,5 milliárd forintot tett ki. A midcapek között a Synergon esésbe váltott, s 1,1%-kal gyengült 698 forintra, pedig a mai napon a 730-as szintet is érintette. A Raiffeisen ma tette közzé, hogy öt százalék alá csökkent részesedése a társaságban. A Pannonplastban viszont öt százalék fölé került az Abberley. Árfolyama egy százalékkal erősödött 2610 forintra. Az Egis az eddigi száguldás után 3,9%-kal korrigált lefelé 30.355 forintra, míg az FHB megindult felfelé 0,4%-kal 1410 forintra. A közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 1,4%-kal süllyedt 2085 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.