Korrekció a tőzsdén
Sokat nem javított a Budapesti Értéktőzsde BUX indexe az elmúlt napok jelentős esése után, mindössze egy százalékkal korrigált felfelé 22 354 pontra. A vezető részvények közül a Mol mozdult a legnehezebben felfelé, s végül a napot 0,6%-os mínuszban zárta, pedig a UBS ma vételre minősítette fel, s célárfolyamát is 24 000 forintról 27 000 forintra emelte. A moszkvai RTS még mínuszban mozog, azonban régiós mutatók már felfelé korrigáltak.
Az olaj ára is emelkedni tudott, ahogy az amerikai piac is felfelé indult el, amiben közrejátszott a japán jegybank döntése, miszerint marad az alapkamat a szigetországban, viszont a jövőre nézve szigorítást helyezett kilátásba a monetáris politikát illetően a BOJ. A hazai blue chipek közül tehát az OTP egy százalékkal javított 7553 forintra, a tegnap a legnagyobb veszteséget elszenvedő Richter 2,1%-kal 41 155 forintra drágult, míg az MTelekom erősödött a legnagyobb mértékben: 3,1%-kal 990 forintra.
A forgalom az OTP eddigi vezetése után az olajpapírban lett a legmagasabb közel tízmilliárddal, viszont a 24,8 milliárdos összforgalom visszaesését mutat. A midcapek között az Egis 1,4%-kal gyarapodott több mint egymilliós forgalomban 29 345 forintra, s felfelé kúszott a BorsodChem is 0,7%-kal 2472 forintra, viszont az FHB fél százalékkal süllyedt 1343 forintra. A közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 0,2%-kal emelkedett 2046 pontra. (Tőzsdefórum)


